Internet Fiesta az olvasás éve jegyében
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával - immár 12. alkalommal szervezi meg azt a nagyszabású rendezvénysorozatot, amelynek keretében az Internet Fiestához csatlakozó könyvtárakban szakemberek bevonásával ismertetik meg az érdeklődőkkel a világháló előnyeit és az új kommunikációs felület jelentette veszélyeket.
Az idei fesztivál kiemelt témái között szerepel az olvasás, a tanulás és a digitális írás-olvasás. Így bemutatják például az elektronikus könyvek és az ekönyv-olvasók használatát, valamint az elektronikus könyvtárak működésével is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A könyvtárak mellett művelődési központokban és iskolákban megrendezendő előadásokon szó lesz a helyi közösségek internetes oldalairól, a webes ügyintézés előnyeiről, de például az internetes játékokról, a videomegosztókról, a digitális nomádokról és az internet pszichológiájáról is hallhat a közönség.
A szervezők reményei szerint idén az eddiginél is több könyvtár csatlakozik majd a rendezvénysorozathoz, amelyen tavaly már 255 település 342 könyvtára vett részt több mint 1300 programmal, csaknem 33 ezer látogatót vonzva.
Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség alelnöke elmondta, hogy a könyvtáraknak szóló március 16-i határidő ellenére a rendezvény honlapján (http://svr3.kjmk.hu/fiesta/) egyelőre még csak a programok mintegy fele található. A folyamatosan frissülő oldalra még vasárnapig feltölthetik a csatlakozó intézmények rendezvényeiket.
Kapcsolódó cikkek
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- Több mint kétezer fotót tesz közkinccsé a Völgységi Múzeum
- Iskolai osztályok fotói versengenek a Facebookon
- Rajzregény: e-könyves műfaj
- Több mint egymillió látogatója volt tavaly az Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak
- iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás
- Piacon a könyv-kétéltű: lapozható és nyomkodható
- Jászai-On - Digitális kulturális események határon innen és túl
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.