Smartmobil 2011: előre tör az Android

forrás Prim Online, 2011. április 6. 14:13

Reggel fél kilenctől negyed tízig a Vörösmarty téren sétáló külföldiek is rácsodálkozhattak, hogy mekkora érdeklődés övezi a Smartmobil 2011 konferenciát: a szabadtéri regisztráció révén hosszan kanyargott a sor a kultúrpalota előtt, mintegy 700 ember törekedett arra, hogy meghallgassa a véleményvezérek, szakértők előadásait. Azt, hogy az Android Amerikában már megelőzte az iPhone-t, épp az iOS-t képviselő Sasvári (alias plasztik vagy angelday) József mondta ki egy több platformos kerek-asztal beszélgetésben, a magyarországi helyzetkép pedig Pintér Róbert előadásából derült ki, aki az Ipsos 2011 márciusában készített lakossági online kutatását ismertette.

Jelenleg a 18 évesnél idősebb internetezők 24%-ának van okostelefonja Magyarországon, míg a többiek közel fele (47%) szeretne okostelefont a jövőben, de több mint a felük (53%) elutasítja az áttérést. Egy éven belül az emberek kicsit kevesebb, mint negyede (22%) tervezi, hogy ilyen készüléket vásárol – az áttöréshez azonban arra volna szükség, hogy a jelenleg sok esetben drágának tartott készülékek ára a lélektani határként meghúzott 30 ezer forint alá essen: a tavalyi méréssel teljesen megegyező módon ugyanis a válaszadók kétharmada nem hajlandó ennél nagyobb összeget költeni egy-egy új készülék megvásárlásakor. Ha 2011 karácsonyig sikerül ez alá az árszint alá szorítani az árakat, nagyok sokan találnak majd okostelefont a karácsonyfa alatt, aminek hatására akár meg is duplázódhat idehaza az okostelefon tulajdonosok száma a jelenlegi adatokhoz viszonyítva.

Akik okostelefont szeretnének, azok elsősorban azzal indokolják döntésüket, hogy ezekben a készülékekben több a funkció (25%), magasabb a technikai szintje (23%), de meghatározó az egyszerű emberi kíváncsiság is (16%), végül sokan pusztán a nagyobb kijelzőt részesítik előnyben (15%). Érdekes, hogy azok, akik elutasítják az eszközt, részben ugyanazokra az érvekre hivatkoznak, ami mások számára előnyként jelenik meg: 20% szerint azért nincs szüksége okostelefonra, mert az tele van felesleges funkciókkal. Ugyanennyien állították, hogy csak azért, mert most annyira divatos az okostelefon, még nem fognak ilyet vásárolni – vagyis a divatosságnak van visszatartó ereje is. 16% szerint viszont drága dologról van szó – őket valószínűleg meggyőzhetné, ha esne az eszközök ára. Végül ismét 16% megszokta a hagyományos mobiltelefóniát, emiatt nem szívesen térne át. Mindebből úgy tűnik, hogy az idehaza leginkább jellemző 1,5-3 éves átlagos készülék lecserélési időt figyelembe véve nem várható, hogy gyorsan többségbe kerülnének Magyarországon az okostelefont használók.

Továbbra is igaz azonban, hogy az emberek többségét hidegen hagyja, milyen operációs rendszer van a mobiljukon (67% állította 2011-ben, hogy nem tudja, milyen rendszer található a készülékén), bár 2010-hez képest némileg javult a helyzet (akkor 75% mondta ugyanezt). A mobil operációs rendszerek kommunikálása azonban nem múlt el nyomtalanul, mára az Android vált a legismertebb mobil operációs rendszerré: a felmérésben résztvevők 38%-a mondta, hogy ismeri a rendszert és ezzel a relatív alacsony értékkel tudott az Android az első helyen végezni. Annak ellenére az Android a legismertebb, hogy az eladási statisztikákból tudható, a Symbian a legelterjedtebb rendszer idehaza – csakhogy az emberek ennek nincsenek tudatában.

Az okostelefon-tulajdonosok egyébként sokkal tudatosabbak a mobil rendszereket tekintve, körükben már „csak” 36% nincs tisztában azzal, hogy milyen a készüléke ebből a szempontból, 25,4% a Symbian részesedése, 20,7% az Androidé, 6,6% a Windows (még a régi operációs rendszerrel) és 5,1% az iOS-é (Apple).

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32