WHO: a mobiltelefon rákkeltő lehet

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 1. 18:02

A mobiltelefon használata növelheti az agydaganat bizonyos típusainak kockázatát - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) régóta várt, kedden nyilvánosságra hozott állásfoglalásában.

Az eddig rendelkezésre álló összes tudományos adat arra utal, hogy a maroktelefont az "esetlegesen rákkeltő" kategóriába kell sorolni - közölte egy 14 ország 31 tudósából álló munkacsoport Lyonban, a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) székhelyén.

A szakértők egyhetes tanácskozásuk során többtucatnyi tanulmányt vettek alapul annak eldöntésére, hogy lehet-e kapcsolat a rákbetegség és a mobiltelefonok, a mikrohullámú sütők és a radar kibocsátotta elektromágneses sugárzás között.

A tudóscsoport végül a mobiltelefonokat abba a 2B jelzésű - vagyis emberre nézve esetlegesen rákkeltő - kategóriába sorolta, amelyben a DDT rovarirtó és a benzinmotor kipufogógáza is szerepel.

A lépés arra sarkallhatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy vizsgálja felül a mobilhasználattal kapcsolatos ajánlásait - mondták el az IARC szakemberei, akik ugyanakkor jelezték, további kutatásokra van szükség ahhoz hogy bármilyen határozott választ lehessen adni a rák és a mobilozás közötti estleges kapcsolatra.

A WHO korábban úgy foglalt állást, hogy nincs megalapozott bizonyíték a kapcsolatra.

Tavaly egy nagyszabású, 13 ezer mobilhasználót tíz éven át követő tanulmány nem talált világos választ arra, hogy van-e kapcsolat a mobiltelefon használata és a rák között. A kutatás azonban utalt egy estleges kapcsolatra a túlzott mobilhasználat és az agydaganat egy ritka, de gyakran halálos kimenetelű fajtája, a glióma kialakulása között.

A mobilok rendkívüli népszerűsége a szakértők számára szinte lehetetlenné teszi, hogy összehasonlítsák az agytumorban szenvedő mobilhasználókat azokkal, akik nem használnak maroktelefont. Egy tavalyi felmérés szerint a mobilelőfizetők száma világszerte elérte az ötmilliárdot, a Föld lakosságának háromnegyedét.

A mobilozási szokások ugyancsak rengeteget változtak azóta, mióta az első tanulmányok évekkel ezelőtt megjelentek, és az sem világos, hogy az akkori kutatási eredmények vajon érvényesek-e még.

Mivel sok rákos daganat kifejlődése évtizedeken át tart, a szakemberek szerint lehetetlen kizárni a mobilok hosszú távú egészségügyi kockázatát. Az eddig publikált tanulmányok egy évtizednél tovább nem követték a kutatásban szereplő embereket.

MTI

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32