Megújult az Írószövetség honlapja

forrás Prim Online, 2011. június 9. 18:17

A Magyar Írószövetség arculatváltásának egyik első és meglehetősen sürgető lépésének nevezte az új honlap elindítását Szentmártoni János, a szövetség fél éve hivatalba lépett elnöke.

A hét elejétől a Magyar Írószövetség megújult honlapjával találkozhatnak mindazok, akik rákattintanak a www.iroszovetseg.hu címre. A mind küllemében, mind tartalmában átalakított weblapra azonban nem lehet azt mondani, hogy készen van, hiszen a fejlesztők számtalan további szolgáltatás megvalósításán dolgoznak.

– Szeretném, ha az elnökségem ideje alatt a Magyar Írószövetség arculata fokozatosan megújulna, korszerűsödne. Ennek egyik első, és szerintem halaszthatatlan lépése volt, az évek óta már elérhető honlap megújítása. Az új weblap nemcsak a megújulást szeretné jelképezni, de a szövetség hatékonyabb kommunikációját is segíteni hivatott – mondta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség élére tavaly megválasztott eddigi legfiatalabb elnök.

A honlap átalakítását házon belül, minimális ráfordítással oldották meg. A korábbi honlaphoz képest új, a fejlesztők szándéka szerint, áttekinthetőbb struktúrát, modernebb külcsínt kapott az oldal. Az eddig elérhető információkat frissítették, javították és naprakésszé tették. A megújult oldal elindulásával egyszerre egy új hírlevél is elindult, amely rendszeresen tájékoztat majd a szövetség programjairól és a Bajza utcai székházban zajló eseményekről.

– A Magyar Írószövetségnek több mint kilencszáz tagja van. Tapasztalataink szerint egyre többen, ma már a tagok 40-50%-a napi rendszerességgel használja a világhálót, ami ugyancsak indokolta az oldal megújítását. A fejlesztés természetesen nem áll meg, hiszen szeretnénk például egy naprakész, fényképes írólexikont, működő fórumot, jól használható archívumot létrehozni a szövetség honlapján – tette hozzá Szentmártoni János.

Kulcsszavak: művészet

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32