Teltházzal zárt a VOLT
A fesztiválok nagykönyvébe ismét vastag betűvel írta be magát a VOLT, hiszen soha ennyien nem vettek részt korábban a négynapos rendezvényen. Az sem fordult még elő, hogy a kiadható bérletek az első este elfogytak volna, idén azonban a fesztivál első napján már nem lehetett bérletet venni, s a záró estén pedig ki kellett tenni a “teltház” táblát, hiszen harmincezren buliztak a rendezvényen – tudtuk meg Lobenwein Norbert főszervezőtől.
Köztársasági elnök sem járt korábban hasonló fesztiválon. Schmitt Pál abból az alkalomból érkezett Sopronba, hogy a VOLT volt Magyarország uniós elnőkségének hivatalos záróbulija. Csütörtökön Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is részt vett a fesztiválon barátai körében. Ő a VOLT szervezői csapatában nyári gyakorlatát töltő Ráhel lányát és másik két, VOLTozó gyermekét látogatta meg.
A koncertek között a legnagyobb siker – Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett - kétségtelenül a Thirty Seconds to Mars nevéhez fűződik. 30 ezren voltak aznap a fesztiválon és nagy ováció fogadta Letoék zenekarát. A nagy érdeklődést látva a Sziget szervezői úgy gondolták, meghívják a zenekart, betöltendő Amy Winehouse megüresedett helyét, a Sziget Nagyszínpadára. Mint ismeretes, Amy öt héttel a Sziget előtt döntött úgy, hogy lemondja összes európai, így a szigetes koncertjét is, ezzel jelentősen megnehezítve a fesztivál szervezőinek életét, hisz a pótlás ilyenkor már nagyon esélytelennek tűnt. A Thirty Seconds to Mars tagjai örömmel mondtak igent a szervezők felkérésére, hozzátéve, hogy nagyon szerették a tavalyi szigetes koncertjüket és szerettek is volna még visszatértni.
A VOLT szervezői a “Sopron, a Csillagok Városa” projekt kapcsán EfZámbó István egyedi, közterületi alkotásait, 1-1 széket ajándékoztak jelképesen négy világsztárnak. Moby saját kezüleg díszítette fel a “saját” székét, amely a közeljövőben Sopron közterületén kerül kiállításra – mondta Fülöp Zoltán a fesztivál társalapítója.
Hét év után újra kiosztották a VOLTfolió Kulturális Médiadíjakat. A VOLT Fesztivál szervezői, a kösz.hu “VETTED? KÖSZ!” kampányához kapcsolódóan hívták újra életre a VOLTfoliót, mely keretében a neves szakemberekből álló kuratórium és egy széleskörű szakmai szavazás által kiválasztott listából a közönség szavazta meg a legjobbnak vélt médiumokat, a legkedveltebb médiaszemélyiségeket. A számos kategóriadíj mellett a szakmai kuratórium döntése alapján életműdíjat is kiadtak, melyet Ligeti Nagy Tamás kapott. A gálát vasárnap este 10:50-től az m1-en az Aranyfeszt című műsorban mutatják be.
Sikerrel debütált a VOLTon a Sziget Szervezőiroda rendezvényeinek új fizetőeszköze, a Fesztiválkártya is. A készpénzmentes szolgáltatás a látogatók és az árusok elismerését egyaránt kivívta. A Metapay által nyújtott fizetési megoldás a világban is egyedülálló, hiszen ilyen jellegű szolgáltatást korábban csak bankok, kártyatársaságok és épített környezetben működő szolgáltatók tudtak nyújtani.
A VOLT tehát már múlt idő, de a szervező stáb máris úton van Zamárdiba, ahol csütörtökön indul az ötödik Heineken Balaton Sound!
Kapcsolódó cikkek
- Az idő pénz(tárca) is egyben...
- Jól debütált a fesztiválkártya a VOLT-on
- Online Sziget pólótervező pályázat
- A Heineken Balaton Sound-on fesztiválozik az ACE Telecom
- Még 10 napig olcsóbb a Balatonsound, újdonság a Metapay
- Újra átadják a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat
- Internetes szavazás: mit eszünk, mit iszunk, mire vagyunk büszkék...
- A djuice az EFOTT főtámogatója a következő három évben
- Már lehet nevezni az eFestival 2011-re
- Percalapú Kusturica, Asian Dub Foundation és Josh Wink Sopronban és a Balatonon
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!