Önkéntes Kibervédelmi Összefogás alakul egy lehetséges magyar kiberhadsereg támogatására
Az elmúlt évek alatt világszerte megsokszorozódtak az országok kritikus infrastruktúráit és nagy üzleti vállalkozásait érintő informatikai támadások. Az eddig biztonságosnak hitt ipari áramszolgáltató, közlekedésirányító és egyéb létfontosságú rendszerekről, valamint az üzleti és szórakoztató szolgáltatásokról sorban derülnek ki, hogy sérülékenyek az informatikai támadásokkal szemben.
A Pentagon fontos beszállítóit, az IMF-et vagy az amerikai szenátusi képviselőket ért hackertámadásokra az elmúlt hetekben került sor. A kritikus infrastruktúrákat ért incidensekről vezetett RISI adatbázis szerint az áramszolgáltatókat ért kiberincidensek száma 30%-kal nőtt a 2009-2010-es időszakban, és felütötte fejét az egyes országoktól megszerzett információkkal vagy irányítási képességgel történő visszaélés vagy “kiberzsarolás” is, amely egyes kutatások szerint a legnagyobb fenyegetettséget jelenti a kibertérben. Nick Harvey angol hadügyminiszter idén május végén tett nyilatkozata szerint "a kibertérben végzett tevékenység része a jövő harcterein vívott csatáknak, a kiberfegyverek pedig természetes részei egy ország fegyverarzenáljának”. Az angol politikus szavait támasztja alá Hillary Clinton amerikai külügyminiszter véleménye is: „a kibertámadások jelentik az egyik új biztonsági fenyegetést”.
Tavaly az iráni atomprogramot megbénító, feltehetően az USA és Izrael által készített számítógépes vírus, a Stuxnet egy új fejezetet nyitott az informatikai- és szolgáltató rendszereket (pl. víz- és áramellátás, közlekedés, bankszektor) érintő fenyegetettségek történetében, amelyre a világ országai egyértelmű intézkedéseket hoztak. Irán és Kína hackerekből álló, elsősorban kémkedésre és szabotázsra kiképzett kiberhadsereget épített. Hasonló modellt követ Észak-Korea, amelyről a napokban szivárgott ki, hogy 3000 fős hackerkommandót foglalkoztat, akik ipari és katonai titkok illegális megszerzésére és a célországok kritikus infrastruktúráinak számítógépes rendszereihez történő illetéktelen hozzáférésére kaptak kiképzést.
„Az ilyen kibertámadások mindegyike aránylag kis költséggel, kevés ember bevonásával végrehajtható. Ugyanakkor ezen akciók legnagyobb kockázata pontosan ebben áll.” – valja Krasznay Csaba kiberhadviselés kutató. „Jelentős politikai és kutatási erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a kiberhadviselés elfogadottá és hatékonnyá váljon Magyarországon. Talán elősegítheti ezt az a tény, hogy a világ vezető hatalmai kivétel nélkül hangsúlyozzák a kibervédelem fontosságát.”
A veszélyt felismerve az Amerikai Egyesült Államok US Cyber Command névre hallgató, az USA kiberterének védelmét ellátó, 1000 fős hadseregét 2010 végére teljes létszámmal aktivizálta. Az Európai Parlament határozata alapján 2012-től az EU olyan operatív szervezetet hoz létre, amely a nagy európai informatikai rendszerek felügyeletével foglalkozik majd az észtországi Tallinnban, ahol a NATO tagországok védelmét összehangoló és kutató Kibervédelmi Központ jelenleg is működik. Ugyanitt még az év elején önkéntes kiberhadsereg alakult a 2007-ben szinte a teljes országot megbénító kibertámadást átélt Észtország saját számítógépes rendszereinek védelmére. Anglia kiberfegyver fejlesztési programot indított, Németország pedig június végén jelentette be, hogy kibervédelmi központot hozott létre Bonnban.
Keleti Arthur, az ITBN főszervezője és a KIBEV kezdeményezés elindítója szerint: „Az Európai országok, köztük Magyarország kitettsége a kibertámadásokra jelentős. Bár a kormányzati gerinchálózat védelme komoly kockázat csökkentő tényező, a kritikus infrastruktúrák védelme túlnyomó többségben privát cégek kezében van, akik saját belátásuk szerinti szinten tudnak vagy nem tudnak tenni azok informatikai védelméért.”
A kormányzat már tett kísérletet a fontos infrastruktúrák körének meghatározására és vészhelyzetben történő működtetésük rendjének előírására, de az informatikai védelem ügyében érdemben eddig nem sokat lépett előre. Ugyanakkor a kritikus informatikai rendszereket üzemeltető szakemberek figyelme a rájuk bízott rendszerek védelme felé fordul, mert a kibertér új kockázataival szemben csak az egymás közti megfelelő kommunikáció, a tudásmegosztás és a vészhelyzet esetén tanúsított fegyelmezett, koordinált védekezés kínál megoldást.
Az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) azért alakult, hogy konkrét célok elérésében egyesítse a rendszerek üzemeltetőit, akik önkéntes alapon jelentkezhetnek az összefogás tagjai közé, beválasztásukat követően pedig hatékony tagjai lehetnek a csoportnak, akik összehangoltan végrehajthatják a védelmet vagy éppen a támadást.
Jakab Péter, az MKB Bank Zrt. ügyvezető igazgatója, Magyar Bankszövetség Bankbiztonsági Munkabizottságának elnöke a KIBEV megalakulása kapcsán rámutatott: „A KIBEV által kezelendő kockázatokkal kapcsolatban nagyon fontosnak gondolom, hogy mindenki számára világos legyen, hogy ezek a kockázatok nem pusztán elméleti, hanem nagyon is valóságos lehetőségek, mely fenyegetettségek bekövetkezése és az ezekből következő igen csak valódi károk bekövetkezése jószerével csak azon múlnak, hogy van-e érdek vagy eltökélt szándék egy-egy támadás véghez viteléhez. A tapasztalat az, hogy ha e két tényező akár külön-külön is létezik, a „rossz szándék” megszervezi és megszerzi a szükséges, sokszor nem is túlságosan jelentős erőforrásokat a kibertámadásokhoz. ”
A PTA Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ (PTA CERT Hungary) üdvözli és támogatja a KIBEV kezdeményezést, amely a szakemberek mozgósításán keresztül jó kiegészítője és segítője lehet a PTA CERT Hungary által 2004 óta végzett védekezési és megelőzési tevékenységnek.
Az államigazgatás több területén már felvetődött egy kibervédelmi stratégia elkészítése és jelen pillanatban is több állami hivatal foglalkozik az informatikai védelem kérdéseivel, de az jelenleg megjósolhatatlan, hogy pontosan mikor és mely szervezet vagy szervezetek látják majd el a magyar kibertér védelmét. Hende Csaba, honvédelmi miniszter a szombathelyi egyetemen április végén tartott előadásában elmondta: „Ami a Magyar Honvédséget illeti, mi is lépést kívánunk tartani a korral, és terveink szerint még az idei év folyamán kiber-védelmi stratégiát alkotunk.”
„A védekezés leghatékonyabb módja az lenne, ha az állam fontolóra venné egy önkéntes kiberhadsereg megalakítását.” – mondja Keleti Arthur. „Ilyet mi magánkezdeményezésből nem alapíthatunk, de az ITBN ernyője alatt összegyűlt szakemberek tudását önkéntes alapon fel tudjuk kínálni az ország vezetői számára. Együttműködésre törekszünk mindazokkal, akik már eddig is tettek az ország kritikus infrastruktúráinak informatikai védelméért. A kibertámadások számának rohamos növekedésével a mi időnk fogy! Bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy komolyabb, Magyarország elleni kibertámadás.”
A KIBEV-ről további információk elérhetőek a www.itbn.hu/kibev oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Izraeli hackerek áldozata lett egy iráni médium és egy minisztérium honlapja
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta
- Egyre inkább eldurvul az izraeli-arab hackerháború
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyarországon az első brownfield megközelítésű RISE with SAP bevezetést hajtották végre sikeresen az Alteonál
Az Alteo Nyrt., Magyarország vezető megújulóenergia vállalata, sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz.
A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
Az ünnepek előtti készülődést sokféleképpen töltik az emberek. Van, aki hal után futkos, esetleg maga fogja a halászlébe valót, mások viszont a lehetőséget látják benne, hogy adatot halásszanak, és ne csak csokit, hanem mást is kicsaljanak tőlünk. Mire figyeljünk, hogy az ünnep ne váljon kiber-rémálommá? Ehhez ad nekünk tizenkét megszívlelendő tanácsot a KPMG.
Mélyreható AI fejlesztéseket mutatott be az AWS
Az Amazon Web Services (AWS) legnagyobb konferenciáján, a re:Invent 2024-en Las Vegasban ismét számos AI újítást és megoldást jelentettek be, amelyek legfőbb célja a felhasználói élmények javítása. Az Amazon Bedrock több mint 100 új modellel bővült, az Amazon Nova az alapmodellek szolgáltatási spektrumát tágítja ki, míg az Amazon Connect, az Amazon SageMaker és az Amazon Trainium2 az üzleti célú adatfelhasználási lehetőségeket növelik.
6 tipp, hogy ne ess csalás áldozatául a karácsonyi bevásárláskor
Ahogy közelednek az ünnepek, egyre többen és egyre kétségbeesettebben kísérlik meg teljesíteni az idei ajándék vásárlásokat. Azonban érdemes óvatosnak lenni, mert ez nem csak az online kereskedő legjobb szezonja. Ilyenkor találkozhatunk a legtöbb hamis weboldallal, tömeges átveréssel, esetleg bankkártya csalással. Durmics Tamás, a Biztonság Akadémia alapítója, etikus hacker megmutatja, hogyan ismerhetők fel ezek az átverések, mik a legújabb trendek, és hogyan védhetjük meg magunkat ellenük.
Az AGON by AOC az első három negyedévben is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitorok piacán
Az AGON by AOC, az AOC elismert gaming almárkája ünnepli, hogy 2024 1-3. negyedévében is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitor szektorban – folytatva ezzel sikerét a 2022-es és 2023-as piacvezetés után. Amennyiben ez a 4. negyedévben is így marad, ez lenne a harmadik egymást követő év, hogy a vállalat tartja a vezető helyet. Az IDC Research – Gaming Tracker Q1-Q3 2024 legfrissebb adatai szerint az AGON by AOC ismét az első helyen áll a globális gaming monitor piacon.