Majd kétmillió szélessávú internet-előfizetés
Az NMHH által vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 795 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései júniusban 778 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 235 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2011 júniusában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek száma a teljes piacra vonatkozóan 1,982 millió volt.
A teljes piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a piacvezető, piaci részesedése 34,6 százalék, második a UPC, piaci részesedése 20,9 százalék, a harmadik a sorban több száz kisebb szolgáltató együttes részesedése, amely 12,3 százalékot tesz ki. Jelentős előfizetői tábora van még a Diginek és az Invitelnek.
A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók által nyilvántartott vezetékes- és kábeltelevízió-hálózatos hangátviteli csatornák száma összességében tovább csökkent a májusi csaknem 2,986 millióról, ez az érték júniusban közel 2,964 millió volt. A teljes hangcsatorna-számon belül a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 2,15 millió (az előző hónapban 2,18 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 644 ezer (az előző hónapban 638 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 109 ezerre nőtt az előző havi 108 ezerről. A teljes piacra vonatkozó hangcsatornák becsült értéke a májusi 2, 986 millióról 2,964 millióra esett vissza június végére.
A vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes piacot alapul véve legnagyobb piaci részesedése a Magyar Telekomnak van, ez 63,3 százalékot jelent június végén. Második helyen az Invitel áll 12,9 százalékkal, ezután a UPC 10,1 százalékkal, majd a Digi 7,5 százalékkal következik a sorban. A piac fennmaradó 6 százalékán több tucat kis szolgáltató osztozik.
Júniusban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,13 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 60,68 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 345 millió, IP-alapon pedig 91 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 150,1 perc volt.
A júniusi adatok szerint az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004. január óta összesen 630 ezer számot hordoztak.
Kapcsolódó cikkek
- Már működik a szélessávú internet a Szigeten
- NMHH: májusban 1,98 millió szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon
- Megnégyszereződik 2015-re a globális internet-forgalom
- ACE: mikrohullámú hálózatok is kellenek a szélessáv terjedéséhez
- Csökkenhet a szélessáv díja
- Márciusban közel 1,97 millió szélessávúinternet-előfizető volt hazánkban
- Adatátviteli fejlesztést hajt végre az Invitel Szegeden
- Februárban közel 1,96 millió volt a szélessávúinternet-előfizetések száma
- Januárban is nőtt a szélessávú internet-előfizetések száma
- Minden uniós polgár széles sávú hozzáférést kap 2020-ig
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.