Sony Ericsson Xperia Mini Pro a Vodafone-nál

forrás Prim Online, 2011. augusztus 17. 10:34

Megérkezett a sikeres Sony Ericsson X10 Mini Pro utódja, ami a tökéletesítések révén még népszerűbb lehet elődjénél. Kicsi a bors, de erős – a maga kategóriájában legalábbis mindenképpen az a Sony Ericsson új mini okostelefonja, ami a kis mobilt kedvelők kedvence lehet. A rég bevált és sokak számára elengedhetetlen fizikai QWERTZ billentyűzet természetesen maradt, annyi újdonsággal, hogy a minimálisan megnövelt méret miatt könnyebb bármilyen szöveg bevitele, illetve az előzőhöz képest több, egészen pontosan 4x11 gombot rejt már a kicsúsztatható felület.

Éppen a méretnövekedésnek köszönhetően a karcmentes felületet kapott kijelző a korábbi 2,55 hüvelyk helyett immár 3 hüvelykes lett, a felbontásban pedig 320x240-ről 480x320-ra nőtt. Ráadásul elődjétől eltérően ez a kijelző már képes a többujjas vezérlésre is.

Ezeken kívül is szolgál újdonságokkal a piacon elérhető egyik legkisebb okostelefon: processzora több mint másfélszeresére gyorsult, hiszen az 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon került bele, amihez 512 MB memória csatlakozik, ami egy micro SD kártyával 32 GB-ig növelhető.

Az 5 megapixeles felbontású kamera a LED-vakuval az elődhöz hasonlóan megmaradt, újdonság viszont a 8xos digitális zoom, ami eddig teljesen hiányzott, illetve igény esetén már 12 órányi videoanyag is rögzíthető.

A fekete és fehér színekben elérhető okostelefon az Android operációs rendszer 2.3-as verziójával, vagyis Gingerbread-el kerül a Vodafone polcaira.

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32