Az Oracle a Java szerver verziójával

Harmat Lajos, 2000. június 1. 09:38
A Sun és az Oracle bejentése szerint az Oracle bérleti szeződést köt a Sun Java szoftverének szerver verziójára, ezzel már csak az IBM marad az egyetlen óriáscég, amelynek még nincs ilyen szerződése a Sun-nal.
Az IBM és más társaságok is tartózkodóan viselkedtek, amikor decemberben a Sun bejelentette a Java szerver verzióját, a Java 2 Enterprise Edition-t. Ma már 15 cégnek van bérleti szerződése rá. A J2EE összetett üzleti szoftverek futtatására készült, egy erőteljes szerverre. Az Oracle-val való együttműködés jelentős lépésnek számít a Sun azon törekvésében, hogy elérje a Java elterjedését a szakma minél szélesebb körében.

Két, 12 társaság tagjaiból álló bizottságot jelentenek be a közeljövőben, egyiket a Java 2 Micro Edition (J2ME) Palm Pilotos alkalmazásaival és autós navigációs rendszerekkel, valamint egy másikat a J2EE szerverrel és a Java 2 Standard Edition (J2SE) Java-s asztali számítógéppel kapcsolatos feladatokra. A Microsoft saját Java verziójával van elfoglalva így nem tagja az itteni Java-s csoportnak.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32