Vállalatokat, országokat zsarolhatnak a kiberbűnözők

MTI Sajtóadatbank, 2011. szeptember 8. 09:07

A világszerte erősödő kiberbűnözés és a vállalatokat, országokat is zsarolni képes kiberbűnőzők veszélyére hívta fel a figyelmet a szeptember 27-én és 28-án hetedik alkalommal a fővárosban megrendezendő Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Keleti Arthur főszervező szerdán Budapesten.

Elmondta: az internetes támadások egyre szervezettebbek, a "hackerhadseregek" elsősorban a kritikus infrastruktúrákról gyűjtenek információkat, illetve ezeket támadják meg, mert ezzel zsarolni lehet egy vállalatot, országot, és meg lehet bénítani működését. A világszintű kiberbűnözés országokra is kiterjed, Észak-Korea például 3 ezer fővel felállított egy hackerhadsereget, s a kínaiak is megfigyeltek, megfigyelnek kormányzati rendszereket éveken keresztül - fűzte hozzá.
    Úgy vélte, Magyarország kiberterét ugyanúgy meg kell védeni, mint más országokét, mivel a közösségekbe tömörült hacktivisták ellen egyre nehezebb védekezni.
    A védelmet szolgálja az ITBN-en is megjelenő, nemrégiben létrejött KIBEV - Önkéntes Kibervédelmi Összefogás, amely toborzó központtal és információs pulttal lesz ott szeptember végi rendezvényen, amire mintegy 2.000 résztvevőt várnak.

    A sajtótájékoztatón Jakab Péter, az MKB Bank bankbiztonsági ügyvezető igazgatója elmondta, semmi okunk nincs azt gondolni, hogy Magyarország érintetlen maradhat a támadásoktól. A fenyegetés valós és reális kockázatokat hordoz magában még akkor is, ha Magyarország nem tartozik a kifejezetten fenyegetett országok közé.
    Hozzátette, a pénzügyi szolgáltatás nagymértéken támaszkodik az informatikára, ezért a kritikus rendszerek globális vagy lokális megbénítása nagyon komoly gazdasági károkkal is jár. Ezért is fontos, hogy ezzel témával a civil szférával összefogva foglalkozzanak a vállalkozások.

    Ács György, a Cisco regionális biztonsági szakértője arról számolt be, hogy a mobileszközök terjedésével egyre nagyobbak a biztonsági kockázatok is. Egy felmérés során kiderült, hogy az ilyen eszközök használóinak 58 százaléka már odaadta illetéktelen személynek a telefonját vagy számítógépét, 26 százalékuk pedig elhagyta-elvesztette.
    Kifejtette, a mobilbiztonság növelése azért is fontos, mert 2013-ra 1 milliárd okostelefon, illetve okos-eszköz lesz forgalomban, s az alkalmazottak egyre inkább használni fogják a saját gépeiket vállalati környezetben is.

    Az ITBN két napján mintegy 50 előadás hangzik el a biztonságról, s 40 kiállító mutatkozik be.
    Előadást tart például Galántai Zoltán jövőkutató, Kovács Tücsi Mihály író és Kurucz Péter piackutató. Az ITBN vendége lesz Csányi Vilmos etológus is, aki a biztonság legnehezebben kezelhető eleméről, az emberről fog előadásában beszélni.
    A magyar informatikai, infokommunikációs szakma képviselői hét évvel ezelőtt fogtak össze azért, hogy egy független, minden piaci szereplő és felhasználó érdekét képviselő fórumot teremtsenek. A konferencián a szektort meghatározó jogi, gazdasági és a területet befolyásoló szakmai és felügyeleti szervezetek mutatkoznak be, illetve fejtik ki véleményüket képviselőik révén.
 

Kulcsszavak: konferencia hacker security

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32