Meghalt az e-könyv atyja, Michael Hart
Meghalt Michael S. Hart, a Gutenberg Project alapítója, az elektronikus szövegek feltalálója. A tragikus hír a Gutenberg projekt honlapján (www.gutenberg.org) olvasható.
A nagy mester, a csöndes kultúrember – aki talán az egyetlen, aki nem gazdagodott meg az Internet nagy feltalálói között – hatvanhárom évesen távozott.
Az általa létrehozott portálon ismertetik rövid életrajzát. Nagy tervei megvalósultak. Már a hetvenes években azt gondolta, a Gutenberg projektnek nem lehet más célja, mint az, hogy mindenki saját maga rendelkezhessen otthon szinte az egész világirodalommal. Ez gyakorlatilag meg is valósult.
Másik nagy álma az volt, hogy a számítástechnika képes lesz megszüntetni a nyelvi diszkriminációt, létrejöhet egy olyan fordító-program, amely átjárást teremthet a szövegek között, bármilyen nyelven is született alkotásról van szó. Látva, hogy ez még nincs a horizonton, megnyitotta az angol mellett más nyelvek előtt is a Gutenberg portált, többek között a magyar művek is felkerültek az állományba.
A honlap végezetül idézi a néhai Michael Stern Hart egyik mondását: „A tanulás önmaga jutalma. Nem tudnék ennél többet mondani.”
Részletesebb ismertető: Könyvkonnektor blog (www.konyvkonnektor.hu)
Kapcsolódó cikkek
- E-kölcsönzés: új szolgáltatás a Goethe Intézetnél
- Megjelent az első beszámoló a Malév végnapjairól: friss és izgalmas e-könyv született az égi történet földi valóságáról
- Tarol a Táblamagazin az Android Marketen
- iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás
- Piacon a könyv-kétéltű: lapozható és nyomkodható
- James Franco e-könyvvel debütál regényíróként
- Könyvkerék: e-book már a XVI. században
- Calibre 0.8.30
- Megtört ő is: Ray Bradbury e-könyves lett
- Megírni és kiadni: könyvek otthonról
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.