Budapesten tartja éves konferenciáját a Nemzetközi Távközlési Társaság
Budapesten tartja éves konferenciáját hétfőtől csütörtökig a Nemzetközi Távközlési Társaság (ITS); az idei rendezvény az innovatív infokommunikációs alkalmazásokat helyezi középpontba - közölte a konferenciát szervező Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) hétfőn az MTI-vel.
A konferenciára közel 200 résztvevőt várnak 35 országból, és több mint 130 tudományos előadás hangzik el. Az eseményhez például PhD szeminárium, a szabályozás jövőjével foglalkozó ülés, és az ITS vezetőségének ülése is kapcsolódik.
A konferenciát Erik Bohlin, a Chalmers University of Technology professzora, az ITS elnöke és Sallai Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, mint házigazda nyitotta meg. Beszédükben kiemelték az ITS által felölelt terület integrálódásának és társadalmi szerepének, az alkalmazások széleskörű megvalósításának üzleti jelentőségét - olvasható a közleményben.
A hétfői nyitónapon Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese előadásában bemutatta az európai infokommunikációs piaci tendenciákat, az ebből fakadó kihívásokat és a megoldást kínáló digitális menetrendet, valamint az előrehaladást mérő indikátorokat, majd ismertette a magyar piaci struktúrák sajátos jellemzőit és egyes szabályozási megoldásait.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója előadásában kiemelte: „A különböző méretű képernyőkön futtatható alkalmazások, az újszerű felhasználói felületek és a mögöttük felhőben futó szolgáltatások ma már meghatározó módon formálják az ügyfélélményt. A felhasználók egyre intenzívebben, gyakran párhuzamosan használják az okostelefonok, a laptopok és tabletek képernyőit, és egyre inkább az okostévé felületét is. A globális platform-szolgáltatók által megteremtett ökoszisztémában a Magyar Telekom arra törekszik, hogy a jó minőségű hálózati hozzáférésen túl együttműködjön az alkalmazásfejlesztőkkel és tartalomgyártókkal egy egészséges, a felhasználói igényeket magas szinten kielégítő helyi szolgáltatáskörnyezet kialakításában.”
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple társalapítója az NHH-konferencián
- Viviane Reding Budapesten
- 26-napos a genfi WRC-07 világkonferencia
- CEBC: távközlési konferencia konvergencia fókusszal
- A telekommunikációs konvergencia filozófiája
- 2010-re a világ telefonforgalmát a feljövő piacok uralják
- Teljes Microsoft-jelenlét az ITU 2006-on
- A Nobel-békedíjas Dr. Yunnus nyitja idén az ITU Telecom World konferenciát
- Európai ITU fórum Bulgáriában
- Megnyílt a 7. Bosch távközlési és biztonságtechnikai szakmai nap
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.