Médiakonferencia - Tudatos internethasználatra kell tanítani a fiatalokat
Az állam és polgárai, valamint a szolgáltatók együttműködésére van szükség ahhoz, hogy az internet által nyújtott előnyök felszínre hozása mellett kiküszöbölhetők legyenek annak veszélyei is - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese.
Mátrai Gábor szerint az új média megoldásai magukban hordozzák az értékteremtés lehetőségét, és a közvetített értékek egyre változatosabb eszközök segítségével juthatnak el a felhasználókhoz.
Gazdag Tibor, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai bűnözés elleni osztályának alezredese "a felnőtt világ deficitjének" nevezte, hogy a szülők sokkal kevésbé értenek az új média nyújtotta lehetőségekhez, a többi között az internet használatához, mint gyermekeik.
Az előadó azt hangsúlyozta, hogy a weboldalak mennyisége mára még a nyomozók számára is áttekinthetetlenné vált, és már becsülni sem lehet, hányan használják rossz célokra a világhálót. Mint mondta, a nyomozók számára az egyik legnagyobb kihívást az adja, hogy az elkövető és az áldozat gyakran két különböző kontinensen van.
Az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója szerint nem állítható, hogy az internet veszélyesebb lenne a korábbi médiumoknál. Virág György számos, a világháló használatával kapcsolatos sztereotípiát oszlatott el előadásában, a többi között azt, hogy főleg a magányos gyermekek használnák azt. Hangsúlyozta: a netező fiataloknak általában szilárd kortársi kapcsolataik vannak, és annál több időt fordítanak internetes kommunikációra, minél több valódi barátjuk van.
Elmondta azt is: ritkán fordul elő, hogy egy fiatalt elcsábítani vágyó idegen az internetet használná eszköznek. A tinédzserek ugyan nagy számban ismerkednek idegenekkel a világhálón, de általában kortársakat ismernek meg, az itt megbeszélt személyes találkozások pedig a kölcsönösségen alapulnak, és a fiatalok - elmondásuk szerint - ezeken legtöbbször pozitív tapasztalatokat szereztek.
Vaskuti András bíró a kiskorú bűnelkövetők médiában való szerepeltetéséről beszélt előadásában, és az ezzel kapcsolatos szigorú magyar előírásokra és az ENSZ gyermekjogi egyezményére hívta fel a figyelmet. Ez utóbbi szerint nem tehető közzé a médiában olyan információ, amely alapján azonosítható egy fiatalkorú bűnelkövető, ez ugyanis későbbi életében hatalmas hátrányt jelenthet számára.
A Fővárosi Bíróság tanácselnöke számos példát hozott ennek megsértésére a magyar médiában. Elmondta, hogy Simek Kitty nevére az egyik internetes keresőoldal több mint 140 ezer találatot ad ki, de a taxisgyilkos lányok is "sztárokká" váltak a magyar médiában.
Elmondása szerint Nagy-Britanniában volt már arra példa, hogy egy büntetését letöltött fiatalkorú elkövető új személyazonosságot kapott, hogy zaklatásoktól mentesen folytathassa életét.
Kapcsolódó cikkek
- Így neteztünk 2011-ben
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Visszakozott az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három beterjesztője a tiltakozás hatására
- "Csajozós leves" és "evővárosok" - Interjú Mautner Zsófia gasztrobloggerrel (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)
- Egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni a gyermekek
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.