KPMG: szintekre bontott tanácsadás
A cég a tavalyi 5 milliárd forint körüli árbevételét (600 millió forint IT-tanácsadásból) kb. 20 százalékkal kívánja növelni. Nemzetközi szinten a KPMG vezetői tanácsadásból származó árbevétele tavaly 30 százalékkal nőtt, a kelet-európai térségre vetítve ez az arány 100, Magyarországon pedig 167 százalék. Ez utóbbit elsősorban az informatikai tanácsadás, az Y2K-elemzések és ezt követő eljáráskidolgozások és 1999 elején az ERP-kel kapcsolatos tanácsadás iránti keresletnövekedés generálta.
A viszonylag új a világ minden részéből érkező felkéréseket kiszolgáló részlegükről is elhangzott némi érdemi információ. Az információs kockázatkezelés üzletágukon belül működő internetes penetrációvizsgáló laboratóriumukban végzett, internetes weboldalakra történő betörésvizsgálatokra elsősorban Albániából, Romániából és a Cseh Köztársaságból, de nyugat-európai és távol-keleti, elsősorban pénzügyi és dot.com cégektől. érkeztek már eddig is felkérések. Mivel valójában bármilyen rendszeren át lehet hatolni, a kérdés inkább az, mekkora kár keletkezhet azon belül a behatoláskor, ezért vizsgálataik a rendszerek ez utóbbira való fogékonyságának elemzésére, illetve ellenállóbbakká tételére irányulnak.
Kapcsolódó cikkek
- A KPMG a "Legjobb nagyvállalati munkahely"
- Rekord árbevétel és növekedés a KPMG-nél
- A magyarországi KPMG 19%-kal növelte bevételeit
- A KPMG nyerte a VTMSZ legjobb tanácsadási projektért járó díját
- László Csaba a KPMG-nél
- KPMG: növekedést célzó átszervezések
- KPMG - First Tuesday: üzletiterv-verseny kezdő vállalkozásoknak
- 11.7 milliárd dolláros rekord bevételt ért el a KPMG International
- A KPMG a hírközlési hatóság átalakítási tanácsadója
- Simonyi Tamás a KPMG-nél
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.
DSynchronize 2.48.172
A hordozható DSynchronize képes két vagy több mappát szinkronizálni, függetlenül azok találati helyétől (helyi lemez, USB-meghajtó, helyi hálózat, FTP-kiszolgáló). Lehetőségünk van csak újabb elemek másolására, kétirányú szinkronizálásra stb.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Érkezik a T Phone 2 5G és a T Phone 2 Pro 5G
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.