Sztároktatók a Stanford Egyetemen - Virtuális, mesterséges, mégis 58 ezren akarják
Túl az elit egyetem határain
A tanfolyam egyike annak a három, a Palo Altó-i egyetem számítástechnikai részlege által kísérleti jelleggel indított tanfolyamnak, amelyek célja a technológiai ismeretek és készségek kiterjesztése az elit intézmény határain túlra - magyarán: az egész világra. Az online hallgatók részvételét nem ismerik el ugyan Stanford-minősítésekkel vagy kreditekkel, de a többi online hallgatóval összehasonlítva értékelik őket, és a tanfolyam elvégzését az egyetem oklevéllel tanúsítja.
A kurzushoz a hallgatóknak magasabb szintű matematikai tudásra van szükségük - a lineáris algebra és a valószínűségszámítás területén -, de nincs korlátokhoz kötve az online részvétel. Az eddigi - több mint 175 országból regisztráló - jelentkezők között a középiskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály megtalálható.
A két oktató, Sebastian Thrun és Peter Norvig, a világ talán legismertebb mesterségesintelligencia-szakértői. 2005-ben a Stanford diákjaiból és oktatóiból álló, Thrun vezette csapat egy olyan robotautót épített, amely több mint 210 kilométernyi távolságot járt be a kaliforniai sivatag útjain, az utóbbi időben pedig ő irányította azt a titkos Google-projektet, amelynek keretében járműveik eddig mintegy 160 000 kilométert tettek meg a kaliforniai közutakon - emberi közreműködés nélkül. Norvig korábban az amerikai űrkutatási hivatalnál, a NASA-nál dolgozott, most a Google kutatási igazgatója és a mesterséges intelligenciáról szóló egyik legjobb tankönyv szerzője.
Rejtélyes népszerűség
Maguk a számítógép-tudósok is bizonytalanok annak megítélésében, hogy miért éppen a mesterségesintelligencia-tanfolyamnak sikerült ekkora közönséget vonzania.
Thrun elmondta a The New York Timesnak, hogy idén nyáron egy spanyolországi tudományos konferencián már igyekezett felkelteni az érdeklődést, de akkor mindössze 80-an regisztráltak. Nemrégiben viszont egy emailben elküldte a tanfolyamot meghirdető közleményt Carol Hamiltonnak, a mesterségesintelligencia-szövetség ügyvezető igazgatójának, aki továbbította a címlistáján szereplőknek, és innen kezdve szinte vírusként terjedt a hír.
A két oktató szerint ihletőleg hatott rájuk Salman Khan, egy, a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) végzett villamosmérnök, aki 2006-ban nonprofit szervezetet hozott létre azzal a céllal, hogy az általuk készített különböző témájú video-oktatóanyagokat a YouTube révén a diákok a világ minden tájáról elérhessék. A mostani elképzelés is hasonló: azáltal idézni elő változást a világban, hogy a tudás korábban elérhetetlen helyekre is eljusson.
A rendelkezésre álló nagy sávszélességű internetszolgáltatás gyors növekedése - a legkülönbözőbb interaktív szoftverekkel kiegészülve - a kísérletezés új hullámát indította el az oktatásban. Így például a Khan Akadémia, amely elsősorban a főiskolákra és a középiskolákra koncentrál, szándékosan igyekszik megfordítani az iskolai és a házi feladatok közötti kapcsolatot: a diákok otthon megnézik az előadásokat, majd együtt dolgoznak a kérdés megoldásán a tanteremben, ahol a tanárok egyenként segítik őket.
A Stanford oktatói arra összpontosítottak, hogy sikerüljön meghaladni a korai internetes oktatási erőfeszítéseket, amelyek gyakran kimerültek abban, hogy az előadások anyagát online videók formájában közreadták, és csak kevéssé motiválták a diákokat a tanfolyam fő témáinak elsajátítására.
A mostani három online kurzus streamelt videókat és interaktív internetes technológiákat egyaránt alkalmaz a tesztekhez és értékelésekhez, jóllehet ezekről korábban azt állították, hogy csak kisebb csoportok céljaira alkalmasak egyetemi előadótermekben. Tavaly például a Bevezetés a mesterséges intelligenciába című tárgynak 177 hallgatója volt.
A két további kurzus közül az adatbázis-kezelő szoftverek alkalmazásába bevezető tanfolyamot a Palo Altó-i intézmény számítástechnikai részlegének elnöke, Jennifer Widom tartja, a gépi tanulás előadója pedig Andrew Ng lesz.
Widom előadásainak anyagát még a nyáron vette fel, és tantermi körülmények között, kisebb csoportokban használja majd. Eltérően a mesterségesintelligencia-tanfolyamtól, a hallgatók feladat-végrehajtásának összehasonlítása csak az online körre terjed ki, és ebben a Stanford diákjai nem szerepelnek.
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.