Stúdióba invitálja a fiatalabb zenészeket is a djuice!

forrás Prim Online, 2011. október 1. 08:06

A djuice és az EFOTT közös tehetségkutatója, melyben az Év Felsőoktatási Zenekarát keresték lezárult, de a fiatalok mobilmárkája rögtön egy újabb lehetőséget hirdet amatőr bandák számára. Ezúttal nem csak a főiskolás csapatok szállhatnak versenybe, hanem a bizonyítani vágyó középiskolás zenekarok, de akár szóló előadók felé is nyitnak a szervezők az októberben induló játékban.

A djuice már bizonyította a zenei tehetségkutatás iránti elkötelezettségét, amikor tavaly lebonyolította a Teret Adunk programsorozatot, amelyben ismeretlen zenekarok számára biztosított fellépési lehetőséget valódi koncertkörülmények között az U26 Clubshop színpadán, a feltétel csupán a jelentkezés volt. A tehetségkutatás az EFOTT szervezőivel közösen folytatódott, célcsoportja kifejezetten a fesztivál és a djuice Intercampus egyetemi tarifacsomag leendő előfizetői voltak: a felsőoktatásban hallgató fiatalok.  A verseny eredményeképpen 5 banda egyenesen az EFOTT fesztivál U26 színpadán mutatkozhatott be a fesztivállátogatóknak, a legnagyobb tömeget vonzó banda, a Magic Cats Rockabilly Trió pedig elnyerte az Év Felsőoktatási Zenekara címet is. A djuice álláspontja szerint a megszerzett cím dicsőség, és egyúttal segítheti az ígéretes zenekar jövőbeli pályáját a hazai zenei életben is. A mobilmárka most egy hasonló lehetőséget kínál, de a résztvevők körében a fiatalabb, középiskolás réteg részvételére számít.

A djuice az Euphoria stúdióval karöltve azt találta ki, hogy ősszel olyan játékot indít, melyben már a középiskolás korú zenész palánták is részt vehetnek, még akkor is, ha eddig nem volt lehetőségük saját hanganyagfelvételt készíteni produkciójukról. A játékban való részvételhez nem kell mást tenni, mint a jelentkező zenekar tagjainak nyomni egy like-ot októberben az Euphoria hangstúdió Facebook oldalára, és válaszolni a jelentkezési határidő után, október 26-án feltett kérdésre. A helyesen válaszolók között 3 nap ajándék stúdióhasználatot sorsolnak ki, amely a hangstúdió csapatának szakmai támogatását is magában foglalja. A djuice legújabb játékának köszönhetően így összeállhat a nyertes csapat első olyan zenei demóanyaga, amely elősegítheti, hogy bekerüljenek a hazai zenei világ vérkeringésébe.

A djuice célja tehát megnyitni a bemutatkozási lehetőséget szélesebb kör számára is, amely ezúttal a középiskolás korosztályt jelenti, mivel ebben az életkorban kevesebb kapcsolattal, szervezési tapasztalattal rendelkeznek még a fiatalok, így a djuice és az Euphoria közös kezdeményezése remek kitörési lehetőségnek ígérkezik a képességeiket bontogató fiatalok számára.

djuice: www.facebook.com/djuice.hungary
Euphoria Stúdió: www.facebook.com/euphoriastudio.hu
 

Kulcsszavak: pályázat zene Telenor-hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36