Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 17. 08:55

Kínában régóta keménykezű a politikai cenzúra: a külvilág szerint ez még akkor is igaz, ha az utóbbi években a kínai kommunista párt egyre toleránsabbnak mutatkozott a populáris kultúra lopakodó liberalizációja iránt, hallgatólagosan engedélyezve a Megasztárhoz hasonló tehetségkutató kínai koppintását vagy a mikroblogok elszaporodását. Ennek következtében prosperálhat a média, az emberek pedig kiengedhetik a gőzt. Most azonban a jelek szerint a pártnál betelt a pohár...

    Akár az egész világon végigsöprő felkelések nyomán beálló változásoktól rettegve, akár attól, hogy állampolgáraik ízlése egyre provokatívabb hatásoknak lesz kitéve, a kommunista vezetők új határvonalak létrejöttét sürgetik a média és az internetes szabadságjogok területén. Azok pedig az utóbbi évek legszigorúbb korlátozó intézkedéseinek minősülnek.

Heti kétszer 90 perc szórakozás


    A The New York Times helyszíni riportja szerint a legszembetűnőbb példát a rádió, a filmipar és a televízió működését szabályozó állami testület (Állami Rádió, Film és Televízió Hivatal) szolgáltatta október második felében: elrendelte a 34 legnagyobb műholdas televízió-állomásnak, hogy szórakoztató show-k legfeljebb heti kétszer 90 percnyi időtartamban kerülhetnek adásba, és ezekből együttesen sem lehet 10-nél több országosan. Arra is utasítást adott, hogy minden este két órán át államilag jóváhagyott híreket kell sugározniuk, és figyelmen kívül kell hagyniuk a program összeállításával kapcsolatban megfogalmazódó nézői véleményeket. A hivatal szerint ezeknek a január elsejétől hatályba lépő intézkedéseknek az a céljuk, hogy elejét vegyék "a túlzottan szórakoztató és vulgáris tendenciáknak".
    A párt vezetői jelezték, hogy korlátozzák a Twitter-szerű kínai mikroblogok működését is. Ezek a nehezen ellenőrizhető források gombamód szaporodtak el az utóbbi két évben, és kürtölték világgá értesüléseiket. A megdöbbentő sebességgel tájékoztató és igen népszerű mikrobloggerek - néhányuknak több millió követőjük van - botrányokat robbantottak ki, és hivatali visszaéléseket lepleztek már le, beleértve a nagy sebességű vasútvonalon történt újabb baleset elhallgatására tett kísérletet.

Kultúra és ideológia a párt vezetőinek napirendjén

    Egy nappal a kínai médiahatóság bejelentését követően a kommunista párt központi bizottsága éves rendes ülésén előterjesztést fogadott el egy olyan "internetes menedzsmentrendszerről", amely szigorúan szabályozza a közösségi oldalak és az azonnali üzenetküldő rendszerek működését, valamint szigorú büntetést helyezett kilátásba azokkal szemben, akik "káros információkat" terjesztenek. A közelmúltban megtartott ülés középpontjában a kultúra és az ideológia állt.
    Az elemzők és a mikroblogokat üzemeltető magáncégek alkalmazottai szerint a párthivatalnokok nyomást gyakorolnak a vélemények egyre szigorúbb és gyorsabb cenzúrája érdekében. Sokan úgy tudják, a hatóságok arról is tárgyalnak, hogy a mikrobloggerektől - megszüntetve a széles körben elterjedt anonim megoldásokat - valódi néven és azonosítószámmal történő regisztrációt követeljenek meg.
    Bár Kína leghíresebb bloggerei hajlanak arra, hogy saját nevükön publikáljanak, ha ezt mindenkitől megkövetelnék, az jóval kockázatosabbá tenné az információk világgá kürtölését és a hatalom kritikáját - ez a két publikus szolgáltatás aligha működhetne más közegben. "A dolog határozottan veszélyezteti a szólásszabadságot" - mondta az egyik (az esetleges megtorlástól tartva természetesen neve elhallgatását kérő) mikroblogszerkesztő.

A bonyolult választási procedúra áll a háttérben?

    Az újonnan jelentkező korlátozó megközelítés egybeesik a kínai párt és a kormány felső vezetésében tervezett váltással, azzal a bonyolult folyamattal, amely egészen a jövő évig eltart. Ez alatt az időszak alatt bizonyosan egyre zsugorodik a hivatalos csatornákon kívül eső kommunikációval szembeni tolerancia, a funkcionáriusok pedig szívesen csillogtatnak konzervatív erényeket.
    A dolog hátteréhez nyilván az is hozzátartozik, hogy az egész Közel-Keleten végigvonuló felkeléssorozatot követően a kínai vezetők szünetet tartanak az enyhítésben saját abszolút hatalmuk megőrzése érdekében. Kína-szerte egyre nő a Csu Jong-kanghoz hasonló keményvonalasok befolyása (Csu Jong-kang a párt vezetőségének a belső biztonságért felelős tagja, aki "elévülhetetlen érdemeket" szerzett az ujgur etnikai zavargások elfojtásában a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen).
    Nemrégiben a Hszinhua, a kínai állami hírügynökség jelentette, hogy Csu Jong-kang sürgette hatóságokat: "dolgozzanak ki megoldást a társadalmi integritás, az erkölcs és az internet problémáira", valamint a többi között felhívást intézett "az internet működését szabályozó törvények és rendeletek mielőbbi kidolgozása" érdekében.
    Kína legszűkebb értelemben vett vezetőin kívül senki sem ismeri ezeknek a manővereknek az igazi okát, túl azon az általános és nem tárgyiasult nyugtalanságon, amelyet az okoz, hogy a szabadabb beszéd valamilyen mértékben megjelenik az országban.

Több mint 200 millió felhasználó

 
    Erre a vejpóként (weibo) is ismert mikroblogoké talán a legjobb példa.
    Az elmúlt évben a kínaiak a vejpók révén szerezhettek tudomást a kormány és az elit botrányaival kapcsolatos hírekről és pletykákról. Mindkét nagy, magántulajdonban lévő mikroblog-szolgáltatónak - a Sina Corporationnek és a Tencent Holdingsnak - több mint 200 millió regisztrált felhasználója van. Iparági bennfentesek szerint a pekingi és sencseni pártirodákban működő legfőbb vejposzabályozó hatóságok munkáját azért támadták élesen a kormány vezetői, mert teret engednek a botrányos hírek online elterjedésének. (folyt.)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32