Egységes Full-HD 3D szemüvegek
A szabvány hatókörébe az infravörös (IR), a Bluetooth-os és a rádiófrekvenciás (RF) rendszerű 3D aktív szemüvegek kerülnek. A példátlan iparági összefogás elsődleges célja, hogy a vezető vállalatok technológiai eredményeit egyesítve a Full HD 3D kép még tökéletesebb minőségűvé váljon. Az aktív 3D technológia ugyanis lehetővé teszi, hogy a kép mindkét szemhez külön-külön eljusson, az IR protokoll és a Bluetooth® technológia pedig a készülékek és szemüvegek közötti kommunikációt tökéletesíti, vagyis szavatolja a nagyobb mozgásszabadságot televíziózás közben.
A kezdeményezés emellett megoldja a különböző gyártók berendezései közötti inkompatibilitás problémáját, vagyis azt, hogy egy gyártó monitorja csak a hozzá tartozó szemüveggel nézhető. Az inkompatibilitás sok kellemetlenséget okozott a fogyasztóknak a 3D bevezetése óta, így az egységesítés mára elengedhetetlenné vált. A „Full HD 3D Glasses Initiative” program komolyságát jelzi, hogy a szabvány a tervek szerint nem csak a televíziókra és számítógép monitorokra vonatkozik majd, hanem projektorokra és 3D mozikra is.
Első lépésként egy tesztcenter nyílik novemberben, amelynek feladata, hogy minden egyes termék esetében biztosítsa a technikai specifikációknak való megfelelést.
Az első szabvány szerint készült szemüvegek várhatóan 2012-ben kerülnek a boltokba és kompatibilisek lesznek a 2011-ben gyártott televíziókkal.
Kapcsolódó cikkek
- Epson multimédiás szemüveg: nagyképernyős 3D moziélmény
- A Sony biztonsági ellenőrzést végez az LCD televíziókon
- Lehetőségek tárházai - Okostévék az LG-től
- A Samsung készülékek tökéletesek a MinDig TV vételére
- Az LG teljes körű 3D termékpalettája az IFA kiállításon
- Magyar találmánnyal szemüveg nélkül nézhető az élő műholdas 3D adás
- Újra látható 3D-ben a Real-Barca a SPORT TV-n, a UPC kábelhálózatában
- Magyar 3D-s tv-fejlesztés Amerikában
- A földrengés miatt evakuálták a Sony érintett üzemeit
- A stressz-tesztet is bírják a a Sony 3D laptopjai
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!