Magyarországon állítják fel az első, életnagyságú Steve Jobs szobrot
Tóth Ernő szobrászművész elkészítette a közelmúltban elhunyt Steve Jobs életnagyságúnál is nagyobb szobrát, a bronz alkotást várhatóan december 21-én avatják fel a Graphisoft parkban, a szoftvergyártó cég épülete előtt.
Rekordidő, közel két hónap alatt készült el Steve Jobs szobra, amelyen jelenleg már az utolsó simításokat végzik. Tóth Ernő szobrászművész szerint alkotása jellegzetes, dinamikus pózban ábrázolja majd az Apple cég néhai vezetőjét.
"Rekordidő alatt kellett elkészíteni a szobrot. Steve Jobs halála utáni héten már kiírták a pályázatot, amelyre öt művész adott be terveket. Mikor kihirdették, hogy én készíthetem el a két méter húsz centi magasságú alakot, azonnal munkához láttam, és - bár az elkészülésre szánt idő meglehetősen szűkös volt - jelenleg az utolsó simításokat végezzük a bronz szobron" - tájékoztatta az MTI-t a művész.
"A naturális stílusban készülő alkotás jellegzetes, emblematikus pózban ábrázolja az Apple egykori vezetőjét, dinamikus, előadói, előrelépő mozdulatban, amellyel a gép és az ember közötti kapcsolatot hivatott kifejezni. Nem csak a mozdulat - különösen a kéztartása - lesz jellegzetes, de az öltözéke is: garbóban, sállal és tornacipőben ábrázoltam Steve Jobs-t" - vallott művéről Tóth Ernő.
Már a jövő héten felállítják a bronz alakot, a szobor leleplezését december 21-én három órakor tartják.
A Graphisoft az informatika korának legnagyobb hőseként tekint Steve Jobs-ra, aki a magyar szoftvergyártó vállalat nemzetközi sikeréhez is nagy mértékben hozzájárult.
Az Apple volt az a cég, amely 1984-ben felkarolta a Graphisoftot; első programjuk, az ArchiCAD építészeti szoftver első változata a Macintosh közvetlen elődjén, a Lisa számítógépen futott. Ezt mutatták be 1984-ben a világ legnagyobb informatikai vásárán, a hannoveri CeBIT-en. A bemutatót Steve Jobs személyesen nézte meg és annyira tetszett neki, hogy eldöntötte: az Apple minden támogatást megad a szoftver fejlesztéséhez és segítséget nyújt világpiaci terjesztésében is. Anyagi támogatást és számítógépeket adtak, abban az időben, amikor a Graphisoft anyagi lehetőségei rendkívül szűkösek voltak és Magyarországon akkoriban ezekhez a legmodernebb számítógépekhez nem lehetett hozzáférni.
"Steve Jobs teremtette meg az emberarcú informatikát. Ebben az iskolában nevelkedett a Graphisoft is, ezt tőle tanulta. Neki is köszönhetjük, hogy a világon 200 ezer építész, nemcsak dolgozik és tervez csodálatos épületeket a programmal, hanem szereti is munkaeszközét" - fogalmazott Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke az MTI-nek.
"Jobs nemcsak érezte, hogy merre megy a világ, hanem formálta is azt. Igazi vezető volt, akinek nem az volt a legnagyobb érdeme, amit ő személyesen alkotott, hanem amit embereiből kihozott. Megtalálta, motiválta a legjobbakat, és csodákra tette őket képessé. Az igazi vezető nem akkor boldog, ha maga alkot csodákat, hanem, ha kollégáit teszi képessé csodákra. Mi is erre törekszünk, az ő szellemi örökségét próbáljuk megtanítani a jövő informatikusainak."
Az elnök a szobor kapcsán hozzátette: "A pályáztatás során öt művész kapott meghívást arra, hogy elkészítse a szobrot. A bíráló bizottság úgy ítélte meg, Tóth Ernő érezte meg legjobban Steve Jobs szellemiségét, neki sikerült a leginkább kifejeznie az Apple alapítójának feszültségét, dinamikáját, hivatása iránti elkötelezettségét".
A Graphisoft Park munkahelyi környezete is Steve Jobs szellemét őrzi, amely minden apró részletben a tökéletességre törekszik és ezzel az épített környezettel, az itt dolgozó és alkotó tehetségek munkájának hasonló igényességét igyekszik segíteni, ösztönözni. Ezért a 12 épületből álló parkban a Graphisoft épülete előtt kerül felállításra a szobor.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple OS X Mountain Lion több mint 100 új funkciót tartalmaz
- Kedvezményes színházjegyek az interneten
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Az Apple levédte a Macbook Air főbb jellemzőit, veszélybe kerültek a lapos, de okos gépek
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- iPad 3 premier március első hetében?
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!