Ugrásszerűen megnőtt a mikrobloggerek száma Kínában, regisztrálniuk kell
A kínai internet-felhasználók száma mára meghaladta az 500 millió főt az 1,3 milliárd fős ázsiai országban, akiknek közel fele alkalmazza a migroblogok szolgáltatásait - derült ki a Kínai Internetes Hálózat Információs Központjának legfrissebb felméréséből. A blogtér kivirágzásának egyik következménye, hogy a kormányzat egyre inkább megköveteli a blogolóktól, hogy a valódi nevükön regisztráljanak - állapította meg a szerdai The Guardian című brit lap.
Az újság idézte a kínai tájékoztatási minisztert, aki elmondta: kísérletképpen bevezették a mikroblogot írók kötelező regisztrációját Pekingben, Sanghajban, Tiencsinben (Tianjin), Kuangcsouban (Guangzhou) és Sencsenben (Shenzhen). Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, más országrészekre is kiterjesztik ezt a szabályozást.
"A mikroblog egy új típusú média, amelyen keresztül gyorsan terjedhet az információ, (ezért) jelentős hatású. Tömegekhez jut el, és képes lehet mozgósítani" - idézte Vang Csen (Wang Chen) minisztert a The Guardian.
A kínai tisztségviselő kifejtette: a robbanásszerűen terjedő mikroblogok a kormány segítségére is lehetnek abban, hogy a hatalom értesüljön a társadalmi viszonyok, a közvélemény alakulásáról. "Ugyanakkor szükség van az ellenőrzésre is, a társadalmi stabilitást aláásó híresztelések és a káros, például pornográf tartalmak terjedése miatt" - fűzte hozzá a miniszter.
Kapcsolódó cikkek
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában
- "Csajozós leves" és "evővárosok" - Interjú Mautner Zsófia gasztrobloggerrel (2. rész)
- "Csajozós leves" és "evővárosok" - Interjú Mautner Zsófia gasztrobloggerrel (1. rész)
- Egymást perli a két legnagyobb videómegosztó portál Kínában
- Aki számít, az fent van a Sinán, a "kínai Twitteren"
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.