Smartmobil '12 - A mobil az első!

forrás: Prím Online, 2012. február 21. 16:59

2012. március 29-én harmadik alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb mobilos rendezvényét, a Smartmobil '12 konferenciát. A T-Mobile főtámogatásával rendezett Smartmobil '12 az okostelefonok és táblagépek kiállítással egybekötött szakmai konferenciája, amely egyaránt célozza meg a mobil piac, a szakma szűkebb közönségét, a pénzügyi és marketingszakembereket, valamint a mobil ágazat iránt érdeklődőket.

A T-Mobile várakozásai szerint az idei év végére ötödével nőhet a mobilinternet előfizetők száma a teljes magyar piacon. Az adatforgalom további növekedését vetíti előre az is, hogy a szolgáltató felmérései alapján már minden ötödik magyar előfizető okostelefont használ, és az új előfizetést vásárlók 70 százaléka már okostelefont választ.

A legfrissebb piaci gyorsjelentések is igazolják, hogy a hazai mobilnet- és mobil eszközhasználat, valamint az ezt kiszolgáló és erre épülő szolgáltatói piac óriási léptékben fejlődik, így az idei Smartmobil konferencia célja sem lehet más, minthogy közönségét felkészítse az új világra, amelyben a mobil az első számú digitális csatorna.

A Smartmobil ’12 konferenciának ezúttal a budapesti RaM Colosseum ad otthont. A szervezők modern élményszínházi körülmények között a hazai mobilpiac sajátosságainak tárgyalásán túl a nemzetközi tapasztalatok megosztására is jelentős hangsúlyt fektetnek.

 

A rendezvény nemzeközi előadói közzött szerepel Matthew Miller, Nagy-Britannia egyik piacvezető fejlesztőcégének – az UsTwo vezetője; Alistair Beattie, a DDB EMEA innovációs vezetője; Marc Toumelin, a Microsoft mobil eszközökért felelős régiós; továbbá Krzysztof Rosinski a Gemius vezető mobilpiaci elemzője, valamint Lassi Kurkijärvi, a Sanoma (NL) fejlesztési és innovációs vezetője.

 

A telekommunikációs szakma hazai elitje és véleményvezérei mellett az előadók között szerepel még Oszkó Péter, a Portfolion vezérigazgatója, Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese, Vaszily Miklós, az Origó vezére, Pintér Róbert, az Ipsos online ügyfélkapcsolati igazgatója, továbbá a fejlesztői, ügynökségi, befektetői és pénzügyi, vállalati, illetve e-kereskedelmi szektorok legjobbjai.

 

A Ringier támogatásával a Smartmobil ’12 konferencián idén is átadják a Mobile Influencer Díjat. A 2010. óta minden évben adományozott díj célja, hogy a mobil ágazat legbefolyásosabb hazai szereplőit jutalmazza, továbbá elismerje és támogassa az innovatív kezdeményezéseket. Az idei szavazásra március 18-ig lehet jelölteket nevezni, akik közül egy előre kiválasztott szakmai zsűri választja ki a 2011-es év mobilipari szakemberét.

 

A rendezvény keretében harmadszorra adják át az Év Alkalmazása Díjat is – a Sanoma támogatásával. A 2010. óta adományozott díj a friss hazai fejlesztéseket és fejlesztői csoportokat jutalmazza.

 

A konferencia főtámogatója a T-Mobile, további támogatók és kiállítók még a Nokia, a Microsoft, a HTC, a Ringier, a Sanoma, a Portfolion és a Gemius.

 

További információk és regisztráció: smartmobilhq.hu // facebook.com/smartmobil

Kulcsszavak: konferencia mobil

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32