Márciusban kész a Telenor hálózat-modernizációja

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 22. 14:07

Bár a Telenor Magyarország az idén nyár közepére ígérte a teljes hálózati modernizációt, ez már a jövő hónap végére megvalósul úgy, hogy tavaly év végére már elkészültek a harmadik generációs (3G) beruházással, s most a második generációs (2G) rendszer fejlesztése folyik.

Huszlicska József, aki a Telenor hálózatmodernizációját irányította, szerdán Törökbálinton sajtótájékoztatón elmondta, lényegében mindenhol bekapcsolták az országban a gyors internetet (3G), ami névlegesen másodpercenként 42 megabites sebességet (Hipernet) tesz lehetővé.

 
A hálózati fejlesztés során a Telenor 2.400 bázisállomást cserélt le, s 200 újat telepített. A társaságnak több mint 3.000 bázisállomása van, ami 99,15 százalékos 2G-s és 68 százalékos 3G-s lefedettséget tesz lehetővé. A fejlesztés során, kevesebb mint egy év alatt, több mint a tízszeresére nőtt az átviteltechnikai hálózat kapacitása.
 
A Telenor hálózatának fizikai cseréje tavaly januárban kezdődött, míg az eszközök szállítására vonatkozó és 5 éves támogatási szerződést 2010 nyarán kötötte a cég a kínai ZTE-vel. A szerződés listaáron 200 millió euró értékű, de a nemzetközi tapasztalatok szerint az új eszközökből 20-80 százalékos kedvezményt is ad a szállító. A cég a hálózatfejlesztésre a szerződéses összeg mintegy 60 százalékát költi.
 
A Telenor kész arra is, hogy 4G-s (LTE) szolgáltatást nyújtson az ügyfeleknek, ám ennek kereskedelmi bevezetését még nem teszi szükségessé a kereslet, illetve a cég hálózata még bírja a folyamatosan növekvő adatforgalmat. A számítások szerint körülbelül három év múlva lesz akkora az adatforgalom, ami már szükségessé teszi a viszonylag drága LTE-használatát.
 
A Telenornak több mint félmillió mobilinternet felhasználója van, akiknek a száma 2015-re legalább 1-1,5 millióra nő. Az ügyfelek száma tavaly duplázódott.
 
Világszinten 2010 végén 940 millió mobilnetes felhasználó volt, akiknek a száma az előrejelzések szerint 2015-re 2,6 milliárdra nő.
Kulcsszavak: Telenor-hu LTE

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32