Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 24. 09:50

A Magyar Telekom nettó vesztesége 7,457 milliárd forint volt 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 64,378 milliárd forint nyereséggel, a bevételek egy év alatt 2 százalékkal, 597,6 milliárd forintra mérséklődtek.

    A társaság csütörtökön közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentése szerint a veszteséget az okozta, hogy csökkent a működéshez kapcsolódó  kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA), illetve három egyszeri tételt is el kellett számolnia a társaságnak: az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) hivatalával, illetve az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ) létrejött megállapodás szerint a macedóniai vizsgálatok lezárásával összefüggésben 21,9 milliárd forintot kell fizetnie a Magyar Telekomnak, amelynek teljes összegére céltartalékot képzett 2011 végéig. Macedóniához kapcsolódóan 31,4 milliárd forint értékvesztést is elszámolt a társaság, miközben a magyarországi adóváltozások miatt a nyereségadó jelentősen, 27,5 milliárd forinttal emelkedett.

    A társaság 2011-ben 25,4 milliárd forint különadót fizetett, szemben a 2010-es 27 milliárd forinttal. A SEC, DOJ vizsgálattal kapcsolatos tavalyi költségek 17,5 milliárd forintot tettek ki, míg 2010-ben 2,3 milliárdot.
    Macedóniában az értékvesztést az okozta, hogy a 2011-ben készült 10 éves bevételi terveket az egy évvel korábbihoz képest 15-25 százalékkal csökkenteni kellett a kedvezőtlen gazdasági környezet és a vártnál erősebb mobilpiaci verseny miatt.
    A Magyar Telekom negyedik negyedéves bevétele 1,6 százalékkal, 159,4 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, nettó vesztesége 40,3 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 7,5 milliárd forint nyereséggel.
    Az elemzők a negyedik negyedévre 8,9 milliárdos veszteséget vártak 153,1 milliárdos bevétel mellett.

    A társaság közleménye idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki elmondta: tavaly a bevételek és a működéshez kapcsolódó EBITDA a vártnál kisebb mértékben csökkent, így az előzetes célkitűzésekben jelzett 3-5 százalékos bevétel-, illetve 4-6 százalékos EBITDA-csökkenésnél kedvezőbb eredményeket értek el. A beruházások 2011-ben 8,7 százalékkal, 83,8 milliárd forintra csökkentek 2010-hez képest, ami szintén kedvezőbb az előre jelzett 5 százalékos megtakarításnál.
    A társaság a jövőben arra számít, hogy bár bevételeik éves szinten változatlanok maradnak vagy legfeljebb 2 százalékkal csökkennek, a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6 százalékkal mérséklődik. A frekvenciavásárlás nélkül számolt beruházások várhatóan a tavalyival  megegyező szinten
maradnak az idén is azért, hogy segítsék a folyamatban lévő hálózatmodernizációt és a belső hatékonyságot növelő projekteket.

    Az elmúlt évben a társaság vezetékes bevételei 3,6 százalékkal, 240,552 milliárd forintra csökkentek, főként a hang alapú kiskereskedelmi bevételek 13,9 százalékos visszaesése miatt.
    A mobil bevételek 308,5 milliárd forintot értek el tavaly a 2010. évi 315,2 milliárd forinthoz képeset. A bevételek csökkenését főként a T-Mobile Magyarország és a külföldi leányvállalatok hang alapú bevételeinek visszaesése okozta. Részben ellentételezte ezt a T-Mobile Magyarország szélessávú, valamint berendezés- és készülékértékesítésből származó bevételeinek növekedése. A mobil távközlési szolgáltatásokon belül a hang alapú bevételek adják a bevételek legnagyobb részét, amely 2011-ben 212,5 milliárd forint volt.
    A jelentés szerint a T-Mobile Magyarországnál az egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 2,1 százalékkal, 3.655 forintra esett: az alacsonyabb átlagos tarifák hatását jelentősen ellensúlyozta a forgalom növekedése, valamint a szerződéses ügyfelek magasabb aránya. Magyarországon a 100 lakosra jutó mobil előfizetőszám 117,3 volt 2011 végén, a T-Mobile Magyarországnak a SIM kártyák száma alapján 45 százalékos piaci részesedése volt. A T-Mobile Magyarország előfizetőinek száma egy év alatt 1,1 százalékkal nőtt, míg a szerződéses előfizetők aránya 48,2 százalékról 50,8 százalékra emelkedett. A T-Mobile Magyarország szélessávú mobil előfizetőinek száma 1.048.514 volt december 31-én, ami 48,7 százalékos piaci részesedéssel egyenlő.
    A Magyar Telekom részvényeivel a budapesti tőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír záró ára szerdán 580 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 465 forint és 619 forint között mozgott az árfolyama.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32