Kürt: Robbanás előtt a mobilos visszaélések száma?

forrás Prim Online, 2012. március 30. 09:45

A KÜRT Zrt. a Smartmobil konferencián tartott előadást a mobil eszközök által képviselt, egyre növekvő kockázatokról. Az információbiztonsági cég szerint az új generációs mobil készülékek (okostelefonok, táblagépek) biztonsági kockázatait még mindig nem veszik elég komolyan a vállalatok. A kategória óriási eladási számai és az így elérhető tömegek nagy vonzerőt jelentenek a digitális bűnözők számára. A mobileszközök elleni támadások jellege is megváltozott mára, és a diákcsínyek helyett már a haszonszerzés által motivált támadások dominálnak. Ez mind a magánszemélyek, mind a vállalatok számára növekvő fenyegetést jelent.

Az IDC adatai szerint 2011-ben a világon 491,4 millió okostelefont adtak el, közel 60 százalékkal többet, mint 2010-ben. Villámgyorsan nő azoknak a munkavállalóknak a száma, akik saját, intelligens mobileszközöket használnak munkájukhoz, és ezeken a vállalati IT hatáskörén kívül eső eszközökön vállalati adatokat tárolnak. E-mail-ek, naptárbejegyzések, ügyféllisták, céges dokumentumok és más bizalmas adatok kerülnek a védett vonalakon kívülre. Az új technológiák alkalmazásában a szervezetek menedzsmentje többnyire élen jár, és sokszor alárendelik a szervezet IT biztonsági szabályozásait  a szabadságot és kényelmet nyújtó funkciók használatának.

De nem csak a vállalatok érintettek, a magánszemélyek számára is egyre nagyobb kockázatot jelent az okostelefonok felelőtlen, átgondolatlan használata. Ez különösen azért érdekes tény, mert a támadások nagyobb részének motivációját ma már a profitszerzés jelenti.

A mobil fenyegetettségek egyik legfontosabb szeletét a rosszindulatú programok (malware) adják. A jelenlegi helyzet kialakulásában nagy szerepe volt az Android térhódításának, amely mára a legnagyobb tortát hasította ki magának a mobil operációs rendszerek piacából. A jelentős mértékű piaci térhódításnak egyenes következménye, hogy az Android a kártékony programok íróinak körében is népszerűvé vált.

A rosszindulatú programokat a támadók a PC világhoz hasonlóan számos módon juttathatják el a felhasználó okostelefonjára. Az egyik legjobb lehetőség számukra az alkalmazás-letöltési dömping kihasználása. Ez különösen az Android világra igaz, ahol 2012 februárjáig viszonylag szabadon kerülhettek be az alkalmazások a piactérbe.

Az Apple esetében a zárt rendszer és a kezdetektől alkalmazott szigorúbb ellenőrzési metódus miatt nagyobb a biztonság, de nem szabad elfelejteni, hogy amennyiben a felhasználó „feltöri” a készülékét – ezt sokan megteszik –, akkor szabad a vásár a beszerzési forrásokat illetően, és ez nagyban növeli a támadás kockázatát.

Tény, hogy a biztonsági cégek által 2011-re jósolt egy-két ezer mobil malware minta helyett több mint 7 ezer vált ismertté tavaly. Ezek sokféle módon veszélyeztetik a felhasználót, a készülékén tárolt személyes vagy vállalati adatokat. Feliratkozhatnak a felhasználó nevében különféle prémium szolgáltatásokra, jelentékeny összegekkel megterhelve a mit sem sejtő előfizető számláját, üzeneteket küldhetnek a levelezési listákra, ellophatják a telefonon tárolt adatokat, átvehetik az irányítást a készülék felett stb. A mobil bankolás kényelme rendkívüli károkat okozhat, hiszen például az eddig tökéletesen biztonságosnak tartott, úgynevezett kétfaktoros banki azonosítást is képesek megkerülni egyes kártevők. Ehhez a banki azonosításhoz a standard azonosító mellett egy ideiglenes, csak pár percig élő azonosítót is használnunk kell a banki műveletek elvégzéséhez, amit SMS-ben kapunk meg a banktól. Okostelefon használata esetén a két faktor szó szerint egy kézben egyesül, és a támadó szoftver mindkét azonosítót megszerzi a telefonból.

A kémprogramok gyakorlatilag a létező összes információt képesek kiolvasni és ellopni a telefonunkról. A híváslisták, névjegyzékek, SMS-ek, levelezés, a telefonban tárolt különféle, köztük a vállalati rendszerekhez hozzáférést biztosító azonosítók, jelszavak listája mind, mind veszélyben lehet.

A telefon elvesztésével nem csak a rajta levő adatainkat veszítjük el, ami, ha nem volt valamilyen biztonsági másolatunk, pótolhatatlan veszteség lehet. Számos olyan program szerezhető be legálisan, amelyekkel a kóddal védett, titkosított adatok is könnyebben-nehezebben, de visszafejthetők a telefonról. Ez ellen némi védelmet jelentenek a központi mobil menedzsment rendszerek, illetve azok a szoftverek, amelyekkel az elvesztett, ellopott telefonról távolról letörölhetők az adatok.

Mit lehet tenni, hogy kikerüljük ezeket a kockázatokat? Magánszemélyek esetében a beépített védelmek magas szinten történő használata, a letöltések tudatos kezelése, a források ellenőrzése, a mobil készülékekre elérhető vírusvédő szoftverek alkalmazása, speciális biztonsági szoftverek használata például jelszótárolásra, mobilkövetésre (ellopás, elvesztés esetén történő távoli törlésre), a közösségi hálózatokban való ésszerű és átgondolt részvétel, a geolokációs adatok tudatos kezelése, a vezetéknélküli kapcsolatok biztonságos használata, a rendszeres biztonsági másolat-készítés mind szükséges a kockázatok csökkentéséhez.

A szervezetek számára létfontosságú azoknak a kockázatoknak a feltárása, kezelése, amelyeket a mobil eszközök jelentenek számukra. A kockázatok csillapításához szükséges lehet központi mobil menedzsment rendszerek alkalmazása, a biztonsági szabályozások kiterjesztése a mobil eszközökre, e szabályozások betartatása, és elengedhetetlen a teljes vállalati dolgozói kör (alkalmazottaktól a tulajdonosokig) biztonságtudatossági oktatása. Mindezeket tartalmazza a KÜRT mobil biztonsági csomagja, amelyet a biztonsági rések, támadási és védekezési módszerek folyamatos kutatásával tart naprakészen az információbiztonsági vállalat.

A 2012-es Smartmobil konferencián ezekről a fenyegetettségekről és az ellenük való védekezés lehetőségeiről tartott előadást Márton Miklós, a KÜRT üzleti vezérigazgató-helyettese. Az előadás során a KÜRT szakemberei élő bemutatóval illusztrálták, hogyan törhető fel egy jelszóval védett okostelefon, és milyen kényes adatokhoz juthatnak hozzá illetéktelenek viszonylag rövid idő alatt. „Ma tömegek játékszerévé vált korunk egyik technológiai csúcsterméke. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos, hogy tisztában legyenek az okostelefonok használatának veszélyeivel, különösen, ha nem csak a saját, hanem a vállalatuk, szervezetük biztonságáról és ezen keresztül esetleg létéről van szó. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy ezen a speciális területen fokozottan érvényes az a régi igazság, miszerint 100 százalékos biztonság nincs, a kockázatokat megszüntetni lehetetlen, az elérhető cél az, hogy csillapítani tudjuk őket.” – mondta Márton Miklós.
 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.

2024. december 6. 18:14

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek.  Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is. 

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.

2024. november 26. 20:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32