50 forintos osztalékot fizet a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 17. 11:46

Megszavazta az 50 forintos törzsrészvényenkénti osztalékot a Magyar Telekom Nyrt. éves rendes közgyűlése hétfőn a 2011. évi eredmény után.

    A társaság az 52 milliárd 117 millió 584 ezer 50 forint osztalékot a 31 milliárd 674 millió 886 ezer 710 forintos nettó eredményből, illetve a fennmaradó 20 milliárd 442 millió 697 ezer 340 forintos részt az eredménytartalékból fizeti ki.
    Az osztalék kifizetésének első napja május 15. A tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja május 8.
    A döntés alapján a április 20-án a cég igazgatósága részletes közleményt jelentet meg az osztalékfizetés rendjéről a társaság és a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
    Az osztalékot a Magyar Telekom Nyrt. megbízása alapján a KELER Zrt. fizeti ki.
    A közgyűlésen a részvényesek 65,18 százaléka képviselteti magát.

    Az eseményen Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a társaság gazdálkodásáról elmondta: a vállalat eredményei nagyon érzékenyek a belső kereslet változásaira. Erősen összefügg a munkanélküliség alakulásával és a rendelkezésére álló, elkölthető jövedelemmel. Mindezt mutatja, hogy az elmúlt két évben a gazdaság alakulásának megfelelően változott a társaság helyzete is.
    A vezetékes hangpiacról elmondta, az ügyfél-lemorzsolódás 8,8 százalékról 5 százalékra csökkent 2011-ben a megelőző évhez képest, miközben a vezetékes szélessávú piacon a társaság stabilan tartja 37 százalékos részesedését.
    A 3,213 milliós digitális televíziós piacon 1,2 százalékponttal lemaradva az UPC mögött második volt tavaly a Magyar Telekom, megerősítve a pozícióit részben annak köszönhetően, hogy gyorsan nő az internetes IPTV-előfizetőinek száma.
    A mobil hang- és szélessávú piacon 45 és 48,7 százalékos részesedéssel első volt tavaly is a T-Mobile márka, miközben tavaly a negyedik negyedévben az előfizetéses ügyfelek között az okostelefon eladások már elérték a 80 százalékot.

    Az elnök-vezérigazgató elmondta, a társaság az elmúlt években növelte hatékonyságát, hiszen a 2008. évi 121 milliárd forintos munkaerő költségét tavaly 105 milliárdra csökkentette, miközben a nettó egyéb működési költsége 131 milliárdról 106 milliárdra mérséklődött. Az idén a munkaerő költségmegtakarítások a tervek szerint elérik a 3,4 milliárd forintot 2010 végéhez képest, amikor az összes munkaerő költség 106 milliárd forint volt.
    Christopher Mattheisen az idei évről elmondta, a bevételek várhatóan szinten maradnak, illetve kis mértékben, mintegy 2 százalékkal csökkenhetnek, mivel a lakosság körében erősödnek recessziós félelmek. A háztartások tartanak attól is, hogy 2012-ben kisebb jövedelem áll majd rendelkezésükre, mint tavaly. Ugyanakkor pozitív, hogy például a bővülő energia-viszonteladások lehetővé teszik a bevétel stabilizálását, illetve növelését - tette hozzá.
    A kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredmény (EBITDA) az idén várhatóan 4-6 százalékkal csökken, míg a beruházásokra fordítandó összeg nem változik, s a tavalyi mintegy 84 milliárd forintos szinten marad.

    Egy kisrészvényesi kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a macedón vizsgálatokkal kapcsolatban összesen 47 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Telekom. Az amerikai tőzsdefelügyelettel (SEC) és igazságügyi minisztériummal (DOJ) történt megállapodással a vizsgálat lezárult. Az egyezség alapján további kifizetés nem lesz.
    A közgyűlés 1.098.028 millió forint mérleg főösszeggel és 3.179 millió forint adózott eredménnyel jóváhagyta a Magyar Telekom Csoportnak az unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2011. évi konszolidált éves beszámolóját.
    A közgyűlés a magyar számviteli szabályok (HAR) szerint is elfogadta 918.414 millió forint mérleg főösszeggel és 31.675 millió forint adózott eredménnyel az éves beszámolót.

    A közgyűlés új igazgatósági tagot is választott: Dietmar Frings ugyanis lemondott tagságáról, s helyette Günter Mossal került a testületbe 2013. május 31-ig.
    Mivel lemondott Varju György, a felügyelő bizottság egyik munkavállalói képviselője, helyette Őz Évát választották meg, szintén 2013. május 31-ig.
    A társaság könyvvizsgálójának a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. választották 2013. május 31-ig, illetve a 2012. üzleti évet lezáró közgyűlés napjáig. A társaság munkájáért nettó 191,151 millió forint díjazásban részesül, illetve további nyolc százalék költségtérítésre jogosult.

    A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot legfeljebb 104.274.254, egyenként 100 forintos névértékű Magyar Telekom törzsrészvény vásárlására javadalmazási politikájával összhangban. A részvényeket a társaság a tőzsdén keresztül veheti meg, a cég által fizetett részvényenkénti ár 5 százaléknál nagyobb mértékben nem haladhatja meg a vásárlás napján a Budapesti Értéktőzsde nyitószakaszában kialakult piaci árat. A részvényenkénti legalacsonyabb vételi ár 1 forint.
    A közgyűlésen Dietmar Frings, Földesi István és Gálik Mihály 2012. április 16-iki hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról. Varju György 2012. április 15-i hatállyal lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról, amelyet munkavállalói képviselőként töltött be.
    A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta Günter Mossalt, Mosonyi Györgyöt és Patai Mihályt 2013. május 31-ig, illetve a 2012. üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlés napjáig. A közgyűlés megválasztotta Őz Évát, a felügyelőbizottság munkavállalói képviselő tagjává 2013. május 31-ig, illetve a 2012. üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlés napjáig. Egyik most megválasztott új testületi tag sem rendelkezik Magyar Telekom részvénnyel.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32