Célegyenesben az Androideák pályázat legjobbjai
Az Android Workshop Life-on hirdették ki a Top 10 alkalmazás ötletet
A csütörtök esti Android Workshopon kihirdették a Telenor Androideák ötletpályázatának legjobb tíz alkalmazását. A versenyre több mint 300 ötletet neveztek, a végső döntés pedig ezúttal is a szolgáltató Facebook követőinek kezében van: május 7-ig szavazhatnak arról, hogy melyik három ötletet valósítsa meg a mobilszolgáltató.
A Telenor előző, nyolcadik androidos rendezvényén hirdette meg Androideák Entertainment ötletpályázatát, melynek témája ezúttal a szórakozás volt. Az Android Workshop Life-on pedig kiderült, hogy kik jutottak a célegyenesbe a versenyen. A február 23-tól március 26-ig tartó időszakban szórakozással kapcsolatos öt kategóriában küldhették el alkalmazás ötleteiket a pályázók.
„A pályázatra idén több mint 330 ötlet érkezett, amelyből a szakmai zsűri válogatta ki azt a tizet, amelyet a leginkább kreatívnak, újszerűnek és megvalósíthatónak tartott. Izgalmas volt a feladat, hiszen a legváltozatosabb témákban érkeztek ötletek. Biztos vagyok benne, hogy bármelyiket is valósítjuk meg, új élményekkel ajándékozzuk meg az okostelefon felhasználókat.” – mondta el Badics Eszter, a Telenor közösségi média szakértője.
Az ötletbeküldési szakaszban beérkezett javaslatok között számos játékos, edukatív ötlet bukkant fel, melyek például a tanulást vagy a hazai látványosságok megismerését teszik könnyebbé. Emellett olyan, a mindennapi életben hasznos alkalmazásokat is javasoltak a pályázók, amelyek segíthetnek például a környezettudatosabb vagy az egészségesebb mindennapok kialakításában.
A több mint háromszáz ötlet közül tizenhárom tagú zsűri válogatta ki a legjobbnak ítélt tíz ötletet. A zsűriben bloggerek (Fodor Dávid, Androidrook.hu; Lippai Gergő és Lipovics Attila, Androidportál; Szabó Gergő, Webisztán), újságírók (Dojcsák Dániel, HWSW; Horváth Balázs, technet.hu), fejlesztők (Pintér Zsolt, MTVA; Tömöri Imre és Tóth Levente, Stereobold), valamint a Telenor munkatársai, Takács Zoltán termék-és innovációs igazgató és csapata kaptak helyet.
A legjobb alkalmazás ötleteket a Facebookon, a Telenor erre a célra létrehozott alkalmazásában ismerhetik meg az érdeklődők. A top 3 ötletet a Telenor elkészíti és közzéteszi a Google Play (Android Market) piacterén, a beküldők pedig egy Samsung Galaxy Nexust nyerhetnek. Az ötletekre május 7-én 18 óráig lehet szavazni.
Kapcsolódó cikkek
- Telenor: megkönnyített és kibővített részletre vásárlás
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Sport és egészség Androiddal
- Felére csökkenő költségek a Telenor Webirodájával
- Felhőalapú it-szolgáltatásokban látja a jövőt a Telenor
- Bemutatkozott a Meizu MX négymagos változata
- Május 3-án mutatkozik be a Galaxy S III
- Telenor: innovatív M2M megoldások az egészségügyben
- Levitte a metróba a Hipernetet a Telenor
- A Samsung Galaxy Nexus mától kapható a Telenor Netshopban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.