Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
Szemezgetés a kínálatból
A Sziget mára már a legismertebb magyar szóvá vált az egész világon. És bár az előző évhez képest jelentősen le kellett faragni a költségvetésből, igyekeznek a jubileumi alkalmat méltó módon megünnepelni. Nem csak látványvilágában hoz újat a 2012-es év, hanem több olyan érdekesség is lesz, ami most debütál a rendezvényen.
A jubileumi arculatot számos látványelem tarkítja idén. Megváltozik a helyszínek dekorációja, vizuális megjelenése, valamint a közösségi tereken is egyedi elemekkel, térkivilágítással találkozhatnak a résztvevők. A helyszínek is változnak, költöznek és cserélődnek - megújul a Sziget.
A bankkártyás fizetési lehetőség az idei fesztivál egyik újdonsága, amire már régóta nagy igény mutatkozott. Megújul többek között az összművészeti helyszín is - a KultúrZóna koncepció jegyében. A korábbi MR2 Nagyszínpad területe a multikulturalitás szellemében nyer új értelmet, ahol a különböző művészeti ágak találnak egymásra. Többek között képzőművészet, dizájn, stand-up comedy, flash mob akciók, beszélgetések, workshopok várják az ide érkezőket.
A KultúrZóna összefogja Összművészeti Színpadot, a Kelet-Európa Vurstlit, a Múzeumi Negyedet, a Tarot Labirintust, az Olvasóligetet, a Medence Csoport és a Hello Wood művészeti installációit, vizuális meglepetéseit, valamint az Agora képzőművészeti workshopot.
Olimpiai és sporthelyszín is lesz, hiszen az idei fesztivál egybeesik a 2012-es londoni olimpiával. Így kiemeltebb figyelmet szentelnek a sportprogramoknak. Nemcsak mozgásra lesz itt lehetőség, hanem a legfrissebb események óriás kivetítőkön is nyomon követhetők lesznek.
Idén is lesz Roma Sátor - ezzel a kezdeményezésével még mindig egyedülállónak tekinthető a zenei rendezvények között. Bár ez nem újdonság, hiszen a rendezvény egyik büszkesége az immár 11 éves helyszín, mégis olyan megmozdulás, amely csak itt van jelen. A zenei programok mellett művészeti projektek és kiállítások is lesznek.
Mindemellett két új helyszín is helyett kapott: az egyik egy elszigetelt „holland kirakat” funkcióját betöltve mutat be holland-magyar produkciókat (Holland Meets Hungary Színpad), a másik pedig Publia Sound - Mambo Színpad névre hallgat: itt akusztikus koncerteké és DJ-szetteké lesz a főszerep.
Gerendai Károly elmondta, hogy a látványelemek és a programok fejlesztésével arra törekednek, hogy tovább erősítsék a Sziget nemzetközi versenyképességét amellett, hogy a rendezvény képi világát is jelentősen emelik.
Kapcsolódó cikkek
- Legyél kreatív a Szigeten
- A Telekom a Balaton Soundot is támogatja
- Megvan a végleges programja a VOLT-nak
- A Telekom a főszponzora idén is a VOLT Fesztiválnak
- Hegyalja Fesztivál: Kassaiaknak, pécsieknek ingyen
- Kész a VOLT nagyszínpada!
- Féláron is Szigetelhetsz, ha voltál már legalább háromszor korábban
- Idén bankkártyával is fizethetünk a Szigeten
- Amatőrök is felléphetnek a VOLT-on
- mienkasziget.hu: emlékkönyv jubileumra
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!