Hegyalja: új nevek - all inclusive nyaralás megzenésítve
A Hegy’en a megzenésített nyaralás mellett az örök fiatalság titka is várja idén a fesztiválozókat. A nem csak korosztálytól, de zenei preferenciától függetlenül is világkedvenc német Alphaville fedi ezt fel, hiszen a csapat tagjait a közös munka, közönségüket fellépéseik és örök érvényű zenéjük tartja fiatalon és kovácsol belőlük egy nagy, zeneimádó közösséget. A ’82-ben Forever young néven alakult, később nevet váltó, Marian Gold vezette banda slágereit a tavalyi Hegy’ nagyszínpados Guano Apes és a rap gigász Jay Z is feldolgozta már.
De a külföldi fellépők sorának még itt sincs vége: a kaliforniai Set Your Goals is zúz a Hegyalján. A melodikus HC-t, popos punkot játszó csapat a fellépések mellett 2010 óta folyamatosan dolgozott új albumán, a Burning at both ends-en, amiről a megjelenés előtt időről-időre közzétettek egy-egy számot, legutóbb például az I’ll walk it off címűt. A koncerten a közönség nem hiába követeli majd tőlük az új zenéket, a régen várt album végre megjelent. Olaszországból jön a Helia, akik tavaly akkora bulit csináltak a fesztiválon, hogy a közönség visszakövetelte őket.
A Nemjuci nemrég adta ki – az elsőhöz hasonlóan – cím nélküli második lemezét, amire a hegyaljások a Tisza partján ugrálhatnak majd versenyt az energiabomba Németh Jucival. Babaszünet után és szülinapozni tér vissza a Hegy’re Péterfy Bori, és persze a Love Band is vele tart. Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground élén varázsolja el a fesztiválozókat, Prieger Fanni beindítja az Anima Sound System bulimotorját, Binder Laura pedig a Dalriada rajongóit vadítja a színpadról. Jön a FreshFabrik, a Vad Fruttik, a Magna Cum Laude, a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok, a Rómeó Vérzik, a klasszikusok közül az EDDA Művek és a Beatrice, az őrületért Bёlga felel a 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon.
Zenétől a lángosig: teljes ellátás, most last minute áron
A világörökségi környezetben megrendezett fesztivál a bikinis csajok, a napbarnított sportolók, jó pasik lelőhelye – a legemlékezetesebb nyaralás helyszíne. Júliusban ide érkezik az Enter Shikari, a Pendulum, az Everlast, a Skindred, a Stereo MC’s, a Biohazard, a többi hegyaljás világsztár is, kedvenc magyar zenészekkel együtt. A zenék legjobb kísérője a jéghideg Furmint-fröccs, amiből a kínálatot a fesztiválon és a környékbeli borospincék hűsében is érdemes végigkóstolni. A fellépők és az új szerelmek mellett a táj is hívogató: izgalmas túrák várják a fesztnyaralókat, bicajon, kenuval és gyalog is. Ezen a nyaraláson senkinek nem kell visszafognia magát: az étel- és italárakat a szervezők a hegyaljások pénztárcájához igazították, így a friss, omlós lángosok bőven adnak majd energiát a koncerteken való tomboláshoz. A Hegy’re utazás sem terheli le a költségvetést, a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít a hegyaljásoknak.
Már csak pár hónap, és lehet csomagolni: Hegy’ bérlet, fürdőruha, fesztiválszett, és irány Tokaj! Addig viszont érdemes gondoskodni arról, hogy a lista első eleme, a bérlet meglegyen: május 31-ig még közel 30, nappali tagozatos diákoknak pedig közel 40% kedvezmény jár rá. Last minute áron a belépők az ismert jegypénztárakban, valamint a mobillal a TIKIT rendszerében vagy online a Hegy’oldalon, azaz a www.hegyaljafesztival.hu-n válthatók. A legfrissebb infók és a tokaji zenés nyaralásra már melegítő Hegy’közösség pedig a Facebook-on, a Hegyalja Fesztivál Fun clubban pezseg.
Borsodi Hegyalja Fesztivál – a szerencsés tizenhármas
A Hegy' az a hely, ahol nem kell választanod a víz és a bor között, mert a legjobb zenék és a legjobb társaság mellé mindkettőt megkapod. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélményeid a világörökség részévé válnak. Július 18-22. között, 13. alkalommal élvezhetik a hegyaljások a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb külföldi csapatok és magyar zenészek koncertjeit egyszerre. Ha unod már a semmibe tartó világvége jóslatokat, ott a helyed a Lucky 13 Hegy'en, hiszen a 13. garantáltan életed legszerencsésebb Hegyalja Fesztiválja lesz.
A 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon mindenki ott lesz, aki számít: Rakamaz-Tokaj az elmúlt 13 év alatt az egyetemisták, a menő főiskolás arcok legmozgalmasabb nyári találkozóhelyévé vált. De persze a keleti oldal legnagyobb nyári fesztiválján nem csak velük találkozhatsz: a külföldi fellépők mellett idén is itt lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, sőt ez az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar borásszal találkozhatsz. A Borsodi Hegyalja Fesztiválon együtt készítheted a halászlét, vagy együtt sörözhetsz, Furmint-fröccsözhetsz a kedvenc íróddal, énekeseddel. De sőt, a Lucky 13 Hegy'en idén még az is megtörténhet, hogy főzhetsz annak a fellépőnek vagy akár annak a srácnak / lánynak, akit az elmúlt években csak messziről istenítettél.
Több mint 200 fellépő, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések, az ország legjobb arcaival. A megzenésített nyaralás Rakamaz-Tokajban a színpadokon és a színpadok előtt is vár.
Kapcsolódó cikkek
- VOLT Fesztiválra - VOLT vonattal!
- “We Love VOLT!”: Ünnepelj a VOLTon!
- Legyél kreatív a Szigeten
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- A Telekom a Balaton Soundot is támogatja
- Megvan a végleges programja a VOLT-nak
- A Telekom a főszponzora idén is a VOLT Fesztiválnak
- Hegyalja Fesztivál: Kassaiaknak, pécsieknek ingyen
- Kész a VOLT nagyszínpada!
- Féláron is Szigetelhetsz, ha voltál már legalább háromszor korábban
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!