Nem kapott környezetvédelmi engedélyt a VOLT Fesztivál
Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával – írja csütörtöki számában a Kisalföld.
Az engedélyre azért volna szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll. A kedden kelt elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg, ráadásul "lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pótköltése zajlik". A tíz éve ugyanott megtartott rendezvényt követő helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes, ha utána a területet "több éven át nem veszik igénybe" – idézik a lap birtokába jutott határozatot. A Kisalföldnek a rendezvény szervezői úgy nyilatkoztak: biztosak benne, hogy találnak megoldást a helyzetre.
Kapcsolódó cikkek
- Volt sztárokkal találkozhatsz Sopron belvárosában
- Tegyél Fel A Nagyszínpadra! - Szavazz a nagyszínpados fesztiválfellépésért!
- Beteg gyerekeknek gyűjt játékokat a Telekom a Gyerek Szigeten
- Élményvadászatra várja a Telekom a 20. VOLT látogatóit
- Gyereknap után Gyerek Sziget, Június 2-24.
- Afrojack is érkezik a Soundra
- Tegyél fel a nagyszínpadra! - Indul az első magyar közösségi képregény
- A VOLT-on, a SOUND-on és a Szigeten is fellép Yonderboi
- Előhegyalja: 13 szerencsés a fellépőkkel forgathat
- Armin jön Björk helyére
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!