PSINet vezetői bejelentették az Elender utódcégeit
Hobbs megemlítette, hogy a szolgáltató öt helyen Európában (London, Párizs, Genf, Berlin, Bécs) ún. hosting centert állított fel, és 2x34 Mbps-os vonalat állítanak üzembe Magyarországon is. Hazánkat ugródeszkának is tekinti az amerikai cég kelet-európai terjeszkedéséhez mondta Hobbs. Az Elenderből kialakítandó másik cég az Inter.Net, amely az egyéni internetfelhasználókat tömöríti. A néhány héten belül felálló harmadik Elender-utódcég ún. B2B típusú e-commerce feladatokkal foglalkozó webes vállalkozás, amelyet vezérigazgatói minőségben híreink szerint Báthori Balázs vezet.Az eddig az Elendernél folyt Internet PC-akció kétfelé válik: a magánfelhasználói piaccal kapcsolatosan az Inter.Net-be kerül, míg a vállalatoknak szóló akciót a PSINet Magyarország kezeli a jövőben. A 150 fős Elendernek a három új cégbe való teljes belesimulására (30 fő kerül az új webes cégbe, kb. 50-50 fő pedig a PSINet-be, illetve az Inter.Net cégbe) 12 hónapos határidőt tűztek ki, ám csak akkor szűnik meg teljesen ez a név, ha legalább ugyanolyan minőségű PSINet-termékeket tudnak majd kínálni. A meglévő elenderes mailcímek érintetlenek maradnak.
Kapcsolódó cikkek
- 9,5 millió dollárért kelt el az Elender
- Egyedülálló visszavásárlás: "Az Elenderé a PSINet Magyarország"
- Olcsóbb lesz-e az internet a hírközlési törvény hatálybalépése után?
- A PSINet csődvédelmet kért
- A PSINet nem adja meg magát
- Lekerül a Nasdaqről a PSINet
- A PSINet vesztesége 3,2 milliárd dollár felett
- Kóka János szerint a magyar vállalatok működése nincs veszélyben
- Teljes vagyonát elvesztette a PSINet
- Három HR-hír a PSINet háza tájáról
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.