23 magyar fejlesztőcsapat állíthat ki az októberi Kibertér Konferencián
Összesen 23 magyar IT projekt mutatkozhat be a 2012. október 4-én és 5-én megrendezésre kerülő Kibertér Konferencián. A Külügyminisztérium felkérésére a Mobilitás és Multimédia Klaszter által megrendezett kiállításon a már nemzetközi szinten is komoly érdeklődésnek örvendő fejlesztések mellett számos, a siker küszöbén lévő megoldás is helyet kapott.
A kiállítók listája a pályázat témájának megfelelően nagyon sokszínű. Ott lesz többek között az oktatási szférában már nemzetközi szinten, többek között az Intel részéről is komoly érdeklődést kiváltó 2011-es TechShow nagydíjas, a Webcam Laboratory, valamint a nemzetközi piacokon már szintén bizonyított, a személyre szabott digitális tartalmak kiválasztását segítő Gravity Personalization. Ugyancsak megismerkedhet a közönség az idei fesztiválszezon egyik digitalis kedvencével, a social jukeboxként működő Mixgar-ral, a tudományos szférában hiánypótló megoldást jelentő, a molekulák beszerzését segítő platformmal, az Mcule-lal.
A kiállítás részeként a jelentkezők egy nagyon rövid, pár perces prezentáció keretében ismertetik az általuk bemutatott prototípus működési mechanizmusát, valamint az abban rejlő tudományos és üzleti lehetőségeket. “Az eseményen megjelenő üzleti szemlélet nem véletlen: határozott célunk, hogy a magyar startup ökoszisztémának egy olyan közeget biztosítsunk, amelyben egymásra találhatnak a hazai és nemzetközi befektetők, valamint a fejlesztőcsapatok. Erre biztosít remek lehetőséget a Kibertér Konferencián megrendezendő innovációs kiállítás. Magyarországon rendkívül magas színvonalú az informatikai képzés, és bár számos, nemzetközi sikertörténetről tudunk, még mindig van kiaknázatlan potenciál a szektorban” – mondta el Sztáray Péter, miniszteri biztos, a Külügyminisztérium biztonságpolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
A 2012 október 4-én és 5-én megrendezésre kerülő Kibertér Konferencia az év egyik legkiemeltebb szakmai és diplomáciai eseménye, amelyen mintegy 600 nemzetközi kormányzati, vállalati, tudományos és civil szervezet képviselője vesz részt. A rendezvény házigazdája Martonyi János külügyminiszter, a megnyitót Orbán Viktor miniszterelnök tartja.
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil ’12 - Az okostelefon, mint tömegtermék
- Mobil alkalmazással olcsóbb az Internet Hungary
- A változó világban az IKT szektornak is változnia kell
- Az Intel 14 nm-es technológia 2013 végén gyártásra kész
- ITBN konferencia: Milyen lesz a jövő kiberháborúja?
- IT-val a minőség és hatékonyság növeléséért
- A Sharp 100 év innovációját ünnepelte az 2012-es IFA kiállításon
- A legnagyobb hazai és nemzetközi gazdasági szereplők előtt mutatkozhatnak be a legjobbak
- IVSZ MENTA konferencia: Kitekintés a változó világunkra
- Keresik Magyarország legjobb digitális fejlesztőit!
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről
A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.
Változások a Magyar Telekom felsővezetésében
Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.
Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report
Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.