Századvég: a felnőtt lakosság háromnegyede már internetezett

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 18. 08:32

Jelentősen csökkent Magyarországon az internetet még sosem használók aránya tavaly óta - derül ki a Századvég éves médiafogyasztási trendjelentéséből. Már csak a felnőtt lakosság bő negyedére igaz, hogy még soha nem netezett, míg tavaly ez 42 százalékukat jellemezte.

Kitta Gergely, a Századvég médiaüzletágának vezetője az MTI-nek elmondta: erősítette domináns szerepét a televízió, amely változatlanul a legkeresettebb médium. A felnőtt lakosságra kiterjedő kutatás eredménye szerint a válaszolók 89 százaléka tévézik majdnem minden nap, ez 4 százalékponttal magasabb érték a tavalyinál.
 

Továbbra is a felnőtt lakosság 62 százaléka rádiózik napi rendszerességgel, az internetet viszont a 18 év felettiek 54 százaléka használja nap mint nap, míg tavaly még csak a 40 százalékuk.
 

A médiatípusok versenyének nagy vesztese a nyomtatott sajtó, amelynek termékeit a megkérdezettek 49 százaléka veszi kezébe napi rendszerességgel, míg tavaly az arányuk még 57 százalékos volt.

 

A vizsgálat eredményeiből kitűnik, hogy a fiatalabbak, vagyis a 18-29 évesek körében jóval népszerűbb az internet - 94 százalékuk használja napi rendszerességgel -, miközben ez a korosztály a többi médiumot alacsonyabb arányban használja. Az idősebbek számára azonban "a tévé jelenti a mindennapi betevőt" - mondta Kitta Gergely.
 

Tavalyhoz képest a fiatalabbak is többet tévéznek, és a középkorúak, illetve az idősebbek közül is egyre többen interneteznek - tette hozzá az üzletágvezető. Kitért arra, hogy mindkét folyamat az újságolvasók táborát szűkíti, amely a diplomások körében is zsugorodott, de különösen Budapesten csökkent az arányuk: 45-ről 23 százalékra.
 

A Századvég a közéleti-politikai tartalmak nyomon követésének módját is vizsgálta: ebből a szempontból is a televízió lett az uralkodó médiaeszköz.
 

A kutatást a Századvég október 24. és 28. között, nyolcszáz felnőtt ember megkérdezésével végezte.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36