Zökkenőmentesen halad a digitális átállás
Az alapos előkészítés eredményeként a terveknek és a jogszabályoknak megfelelően, jó ütemben halad a digitális átállás folyamata Magyarországon.
A Digitális Átállás Támogatási Program keretében az önkormányzatoknak már több mint kétharmada rendelkezésre bocsátotta a rászorulók adatait, ami ahhoz szükséges, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) minden jogosult számára ingyenesen beszerelhesse a digitális adások vételéhez szükséges berendezéseket.
Az NMHH feladata, hogy az információkhoz való hozzáférést televíziókészülékeken keresztül is egyenlő eséllyel tegye elérhetővé mindenki számára. Önhibáján kívül senki nem maradhat televízióadás nélkül, sehol nem sötétülhet el egyetlen tévéképernyő sem.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Digitális Átállás Tesztprogramja keretében Sopronban és a Barcsi kistérségben – a helyi önkormányzatok és az Antenna Hungária Zrt. együttműködése mellett – októberben sikeresen megvalósította az átállást. Az országos programot az NMHH a tesztprogram során szerzett tapasztalatok birtokában indította el.
A digitális átállásban elsődlegesen 570 ezer háztartás érintett, ami azt jelenti, hogy ezekben kizárólag analóg, tető- vagy szobaantennával televízióznak. További 100 ezer háztartásban a digitális átállás megtörtént, de itt van olyan tévékészülék is – például a nyaralókban –, amelyen analóg módon nézhetők az országos földfelszíni csatornák, azaz az M1, az RTL Klub és a TV2. Ez utóbbiak a másodlagosan érintett háztartások.
Körülbelül 57 ezer olyan háztartás van, amely szociálisan rászorulónak számít. Az ezekben élők önerejükből nem, vagy csak jelentős anyagi áldozatok vállalásával tudják beszerezni azokat a műszaki eszközöket, amelyekhez a digitális tévézéshez szükség van.
Ezekre a háztartásokra az NMHH kiemelt figyelmet fordít: megvásárolja számukra a szükséges berendezéseket és ingyen beszerelteti, vagy számukra egy előfizetéses kedvezményes programcsomagot ajánl fel.
A digitális átállásnak 2014. december 31-ig kell megvalósulnia.
Kapcsolódó cikkek
- NMHH hatósági ellenőrzés az UPC szerződésmódosításai miatt
- Októbertől rövidebb idő alatt lehet számhordozással telefonszolgáltatót váltani
- A UPC ügyfelek is nézhetik az m3D adását
- Sokféle ingyenes netes gyermekvédő zár létezik, de kevesen használják
- Bővülnek a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások vételi lehetőségei Győr-Moson-Sopron megyében
- Frekvencia-árverés - A Kúriához fordult a Vodafone
- SuperTV2 novembertől az Invitelnél is
- Augusztusban újabb tízezerrel emelkedett a digitálistelevízió-előfizetések száma
- Október végén elindul az analóg műsorszóró hálózatok lekapcsolása
- Frekvenciacserék tizenegy digitális földfelszíni televíziós adónál
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.