Hibrid nyomtatóval készülhet helyettesítő porcszövet
Nagy lépést tettek előre amerikai kutatók a háromdimenziós szövetek nyomtatása terén egy új hibrid printer megalkotásával, amely leegyszerűsíti a beültethető porcok gyártását.
A Biofabrication című szakfolyóiratban ismertetett nyomtatóval már készültek olyan porcszerkezetek, amelyeket sérült embereknek ültethetnek be, hogy például az ízületekben segítsenek visszaépíteni a porcszövetet.
A szerkezet erősségét a szintetikus anyagok biztosították, míg az alkalmazott természetes gélek olyan környezetet szolgáltattak, amely támogatta a sejtek növekedését. Az így létrehozott porcszerkezet mechanikai stabilitása nagyobb, mint azoké, amelyeket kizárólag tintasugaras nyomtatóval állítanak elő gélek felhasználásával. Azt is megmutatták a kutatók, hogy a létrehozott porcszerkezet megtartja funkcionális jellemzőit a laboratóriumban és élő rendszerekben egyaránt.
Az új módszer kulcsa az electrospinning készülék alkalmazása, amely elektromos áram felhasználásával igen finom szálakat képez egy polimeroldatból. Ezzel az eljárással jól szabályozható, hogy a kialakuló szerkezet porózus legyen, ez ugyanis segíti, hogy a sejtek összeépüljenek a környező szövetekkel - idézte a tanulmányt a ScienceDaily című tudományos portál.
http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121121210109.htm
Kapcsolódó cikkek
- Elhunyt Kiss Sándor, az első romániai személyi számítógép főprogramozója
- Stampede szuperszámítógép Intel Xeon és Intel Xeon Phi processzorokkal
- 100 gigabites adat-összeköttetés Genf és Budapest között
- Újra működik a világ legöregebb digitális számítógépe
- A Jupiternél tizenháromszor nagyobb bolygót fedeztek fel
- Vérnyomásmérőkkel kötötték össze a vállalatirányítási rendszert
- Táncoló robotok segítenek az autista gyerekeknek a tanulásban
- Szívinfarktust gyógyító nanotechnológia
- Okostelefonokra épülő Fujitsu megoldás segít a vakok számára az eligazodásban
- Gumiszalagként viselkedő elektronikát hoztak létre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.