Megengedett szint alatt van az elektroszmog
A hatóság 2011-ben indította el országos mérési programját, amelynek keretében mérésügyi munkatársai eddig összesen 242 település 767 helyszínén ellenőrizték az elektroszmog-szint mértékét. Mivel a gyermekek fejlődésben lévő szervezete feltehetően nagyobb veszélynek van kitéve a megengedettnél magasabb elektromos sugárzás esetén, a hatóság kiemelt figyelmet fordított a gyermekintézmények ellenőrzésére, és ezek közelébe telepítette mérőállomásait.
A mérések eredményei azt mutatják, hogy elektroszmog szennyezés szempontjából minden intézmény biztonságos; a sugárzás minden esetben a megengedett szintnél jóval alacsonyabb volt (az elektromos térerősségnek a vizsgált frekvenciasávra vonatkozó legszigorúbb egészségügyi határértéke 28 volt/méter).
A vezeték nélküli rádiós szolgáltatások és eszközök használata napjainkban rohamosan terjed, és az élet számos területén könnyebbé, kényelmesebbé teszi mindennapjainkat. Ugyanakkor az eszközök által keltett sugárzás nagysága és annak az emberi szervezetre gyakorolt hatása is egyre inkább a közfigyelem középpontjába kerül, különösen ott, ahol új rádiós létesítményeket, antennatornyokat helyeznek üzembe. Éppen ezért a hatóság 2013-ban új programot indít, amelynek keretében azokat a lakótelepi körzeteket kívánja felmérni, amelyek közelében – a lakók által látott helyeken – adótorony van.
Az NMHH mérési eredményei folyamatosan elérhetők a hatóság honlapján, a http://nmhh.hu/elektroszmog címről.
Kép forrása: foldelnijo.hu
Kapcsolódó cikkek
- A telefonom nélkül soha! - A dél-koreai fiatalok digitális függősége
- Novemberben tovább fogyott a mobilpiac
- NMHH hatósági ellenőrzés az UPC szerződésmódosításai miatt
- Októbertől rövidebb idő alatt lehet számhordozással telefonszolgáltatót váltani
- Az új BodyMaps mobilalkalmazással felfedezhetjük belső szerveink működését
- Fogyókúra szórakoztató számítógépes programmal
- Médialabort adott át a NMHH és a Pécsi Tudományegyetem
- Gyermek-egészségügyi informatikai rendszert alakított ki a T-Systems
- NMHH: egy új mobilpiaci szereplő fokozná a versenyt és javítaná a szolgáltatások minőségét
- Hatmillióval támogatja a Médiatanács az online filmek gyártását
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.