Az ázsiai gyártók dominálnak a barcelonai mobil világkiállításon

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 27. 10:07

Az ázsiai gyártók dominálnak az idei barcelonai mobil világkiállításon, előtérbe kerültek a táblagépek és a mobil fizetési rendszerek - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója magyar újságíróknak kedden Barcelonában.

A kínai, koreai készülékgyártók funkcionalitásban, dizájnban és mennyiségben egyaránt nagy kínálatot vonultattak fel a 2013-as Mobile World Congressen, míg a hagyományos nyugati gyártók kevesebb újdonságot mutattak be - összegezte Christopher Mattheisen a kiállításon szerzett tapasztalatait.
 

A Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom egyebek közt arról számolt be, hogy megkezdi az új Mozilla operációs rendszerrel működő okostelefon értékesítését. Bejelentette továbbá azt is, hogy a Lengyelországban tavaly ősszel elindított mobil pénztárca rendszert (MyWallet) 2013-ban további európai országokban, köztük Magyarországon is be kívánja vezetni.

 

Christopher Mattheisen úgy vélte, hogy a táblagépek és az LTE-képes készülékek gyártása hamarosan eléri azt a méretgazdaságossági szintet, ami már lehetővé teszi az árak csökkenését, és így az elterjedésüket. Véleménye szerint az LTE technológia rövidesen nemcsak a mobil készülékekben fog hasznosulni, hanem alapértelmezett képesség lesz más készülékekben is, például kamerákban vagy akár az autóban. Segíti ezt a trendet az is, hogy a chipgyártók is arra törekednek, hogy ezt a képességet már a készülékek chipjébe beépítsék - tette hozzá.
 

A mobil fizetési rendszerről Pataki Róbert, a Magyar Telekom üzletfejlesztési és innovációs vezérigazgató-helyettese elmondta: bíznak a mobil pénztárca kedvező magyarországi fogadtatásában. A rendszer tesztüzemmódban az idén indul, és a cégvezető arra számít, hogy 2014-15-ben már elterjed ez a technológia. Hozzátette, hogy Magyarországon már nem ismeretlen a mobiltelefonnal való fizetés, például parkolás fizetésére vagy autópálya matrica vásárlására már ma is sokan használják. Ehhez képest továbblépés lesz, amikor a mobiltelefonba "beköltözik a pénztárca", vagyis a készülékkel tudunk majd fizetni, továbbá a különböző hűségkártyákat, kuponok gyűjtését is képes lesz kezelni a mobiltelefon. A telekom bank partnereivel azon is dolgozik, hogy a banki rendszerek is képesek legyenek kezelni a mobil fizetéssel indított tranzakciókat - fűzte hozzá Pataki Róbert.
 

A Deutsche Telekom a kiállításon bejelentette azt is, hogy innovációs központot indít a lengyelországi Krakkóban, hogy ösztönözze az együttműködést induló vállalkozásokkal. A központ a mentorálási programokon túl lehetőségek nyújt a vállalkozásoknak, hogy hozzáférjenek a Deutsche Telekom ügyfélbázisához és műszaki bevizsgálást végző létesítményeihez. A tervek között szerepel az induló vállalkozások mintegy 30 ezer euróig terjedő fél éves finanszírozása. Ez lesz a csoport második, hub:raum márkanév alatt működő központja a berlini mellett, és ez a dél-és közép európai induló vállalkozásokra összpontosít majd.
 

A Deutsche Telekom a machine-to-machine (M2M) megoldások - a készülékek közötti kommunikáció - területén is fejleszt, együttműködő partnerei ebben az IBM és az SAP cégek. Például városok részére kínálnak intelligens parkolási rendszereket vagy a forgalmi torlódásokat jelző szisztémákat, de dolgoznak olyan megoldások fejlesztésén is, amelyek a kikötői folyamatokat teszik hatékonyabbá.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32