Siker és újítás a Prezinél

Czipperer Dia, 2013. március 13. 16:10

Jól megy a szekér a Prezinél, ugyanis tavaly óta sikerült megdupláznia felhasználóinak számát, ennek örömére új szolgáltatásokat és kezelőfelületet vezetett be.

A Prezi használóinak száma elérte, sőt túllépte a 20 milliót, mindezt 10 hónap alatt. Tehát minden hónapra 1 millió új felhasználó jutott: szép teljesítmény. De ha ez még nem lenne elég, a felhasználók – és persze e jelentős előrelépés – örömére új kezelőfelülettel és szolgáltatáskínálattal rukkolt elő. 

 
Aki nem ismerné a Prezit, annak mondom csak, hogy ez egy részben magyar alapítású felhő alapú szoftver, amelynek segítségével lenyűgöző és minőségi prezentációkat készíthetünk. Az új funkciók közül az egyik legkiemelkedőbb, hogy ezentúl hangos előadásokat is készíthetünk, vagyis hangfájlokat illeszthetünk be – legyen szó zenéről, hangokról, effektekről (a rendes Power Point Prezikben erre van lehetőség). Sokan kérték már a fejlesztőket, hogy elérhető legyen ez a funkció. 
 
És hogy mik a további célok? Hát persze, hogy a mobil. Árvai Péter, a cég vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Android érdekes lehetőség számukra. És természetesen a piac bővítése, főként az ázsiai térségben. A prezi egyébként jelenleg is számos nyelven elérhető, a nemzetközieken kívül a spanyol, koreai és a japán nyelvet is támogatja. 
 
Forrás: Thenextweb.com, Techchrunch.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36