Kegyetlenül elbántak egy dél-kínai online leleplezővel
Savval öntötték le a dél-kínai Kanton tartomány Hujcsou városának közismert leleplezőjét, aki kritikus online bejegyzéseinek százaival hívta fel magára a figyelmet országszerte. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, jobb szemére megvakult - jelentette a helyi média.
Az internet világában leginkább Hujjang O Po néven ismert férfit órákon át műtötték, az orvosok bizonyosan csak a jobb szeme világának elvesztését állapították meg. Azt nem tudják, hogy a keze hogyan fog működni, miután két ujját el kellett távoltani. A marás a hátán a derekától majdnem a bal füléig húzódik.
A rendőrség illetékese arról számolt be, hogy kiemelten kezelik az ügyet, és egyelőre nem ismert számukra a konkrét indíték. Keresik az elkövetőket, illetve esetleges megbízójukat.
Li teherautósofőr volt, alig több mint egy éve hagyott fel korábbi foglalkozásával és kezdte meg a világhálón a városi elöljárók szennyeseit kiteregetni. Korrupciós ügyeket feltáró és környezetszennyezéssel összefüggő bejegyzései nagy visszhangot váltottak ki, de állítólag voltak olyanok is, akik azt gyanították, hogy a hozzá befutó információkat zsarolásra használja.
Felesége a Southern Metropolis Daily című lapnak elmondta, hogy az idén már egyszer figyelmeztették őket, amikor lányuk szobájának ablakát egy téglával betörték. Li posztjában erre válaszul közölte, hogy effajta megfélemlítéssel nem érnek nála célt, akkor már jobb, ha fejbe lövik.
Hujjang mikroblogját az interneten kedden meglehetősen sokan keresték fel, hogy kifejezzék együttérzésüket, jókívánságaikat, mielőbbi felépülést kívánva neki.
Kínában az elmúlt hónapokban nagy számban jelentek meg online leleplezések, s a hatóságok a nyilvánosság, a közvélemény felháborodása, nyomása következtében vizsgálatok sorát indították. Alacsonyabb és magasabb szintű vezetők tevékenységére terelődött ily módon a figyelem, s a napvilágra került visszaélések, életmódjukat ért bírálat következtében jó néhányuknak kellett megválnia addigi posztjától, esetenként az igazságszolgáltatás elé állnia.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- hvg.hu blogverseny kilencedik alkalommal
- Újabb szabadalmi perbe futott bele az Apple Kínában
- Elindult az e-útdíj rendszer
- Az amerikai hírszerzés kínaiak sms-eire is vadászott
- Oroszországban augusztustól megakadályozzák a hozzáférést az internetes kalózoldalakhoz
- Törölték egy kritikus író és blogger mikroblogfiókjait a kínai hatóságok
- Pornográf tartalmak miatt támadják az Apple-t Kínában
- Hongkongi kutatók szerint a véltnél kisebb a súlya a "kínai Twitternek"
- Több ezren cenzúrázzák a "kínai Twittert"
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.