Az MTVA elindította a Külhoni Magyar Sajtószolgálatot

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 2. 09:56

Elindította csütörtökön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Külhoni Magyar Sajtószolgálatot (KMS), így a kms.mtva.hu honlapon külhoni magyar társadalmi és politikai szervezetek, egyházak és nemzetpolitikai szempontból kiemelt intézmények tehetnek közzé híreket, közleményeket.

Az MTVA közleményében emlékeztet arra, hogy Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója Tusnádfürdőn július 25-én jelentette be a KMS augusztusi elindítását. A 24. bálványosi szabadegyetem Összefogás a Kárpát-medencében című rendezvényén a médiavezető elmondta, hogy az MTVA mintegy 200 szervezetet keresett meg és kért fel a KMS-ben való részvételre. A kms.mtva.hu honlapon, a Kós Károly Kollégium szellemi védnöksége alatt működő fórumot az MTVA hírügynökségi területe gondozza.
 

A KMS a magyarság közös információs tere kíván lenni, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a nemzeti hírügynökség közvetítésével tudják híreiket megosztani a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarsággal - írták a közleményben.
 

A KMS legfontosabb partnerei a Magyar Állandó Értekezlet és a Magyar Diaszpóra Tanács tagszervezetei, a nemzeti jelentőségű intézmények köréből a külhoni intézmények (egyetemek, tudományos intézetek), valamint a határon túli magyar egyházak. Hozzáteszik: a fórum várja azoknak a civil szervezeteknek a jelentkezését is, amelyek a KMS céljaival egyetértenek, szabályzatát elfogadják. Az érdeklődők a honlapról tölthetik le a sajtószolgálat szabályzatát.

Kulcsszavak: MTI média MTVA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32