Nehéz helyzetben lévő iskolák kaptak számítógépeket
Huszonnégy oktatási intézmény 130 számítógépet kapott az Opel Magyarország adományaként; a vállalat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közös, keddi budaörsi ünnepségén részt vett Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár is.
A Klik közreműködésével, a tankerületi igazgatókon, valamint a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) segítségével a fenntartókon keresztül "pályáztatták" az iskolákat. A felhívásra több mint 70-en jelentkeztek.
A pályázatokat áttanulmányozva arra következtetésre jutottak, hogy az intézmények túlnyomó részében 2-3 vagy 5 gép is nagy segítséget jelent. Sok pályázatban volt olvasható, hogy a gyerekek 10-15 éves, elavult gépeken sajátítják el a számítástechnika alapjait - olvasható az anyagban. Ezért döntöttek úgy, hogy "elaprózzák" az adományt, és a 130 gépet 24 iskolának juttatják.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- Számítógépes ismeretterjesztés a tirpákságról a Sóstói Múzeumfaluban
- Tehetséggondozó Tábor a Pannon Egyetemen
- Oktatásra szánt androidos táblagép az Inteltől
- Virtuális Akadémiát nyit a Microsoft
- Nyelvoktató program mobilra
- Kisebb szókinccsel bír majd az iPad generáció
- 300 milliós csúcslaborban tanulhatnak a ferencvárosi "tudóspalánták"
- Mobilon is elérhetőek a kiemelt adománygyűjtő helyszínek
- Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.