Elképesztő Samsung trió: phablet, tablet és az óra

Az IFA-n taroltak az újdonságok

Czipperer Dia, 2013. szeptember 5. 15:06

Végre eljött a várva várt pillanat, és lehullt a lepel a sokat emlegetett Galaxy Note III-ról és a Galaxy Note 10.1 2014 Editionról is. És hát mit ér okoskészülék okosóra nélkül? Tegnap a Galaxy Gear is bemutatkozott.

A Samsung elnök-vezérigazgatója, valamint mobilkommunikációs részleg vezetője, JK Shin tegnap este, magyar idő szerint hét órakor végre lerántotta a leplet a várva várt újdonságokról, aki elmondta, hogy az inspiráció a fogyasztóktól jön. Azt is hozzátette, hogy a vásárlók az újdonságokat keresik, és – ezt már én teszem hozzá – nemsokára meg is találják, hiszen szeptember 25-én világszerte elérhetőek lesznek az új modellek egy sor extrával és fejlesztéssel.

 

Galaxy Note 3 – a kategória zászlóshajója

 

Hát íme: vékonyabb, könnyebb, nagyobb, gyorsabb, hosszabb – ez a Galaxy Note 3. Bár első ránézésre úgy fest, mint egy túlméretezett Galaxy S4 a maga 5,7 hüvelykes Super AMOLED kijelzőjével, a készülék megjelenése inkább a Galaxy S2-re hajaz, nincsenek olyan lekerekítések, mint az S4-nél. A hátoldala, akárcsak a Note 10.1 2014 Editioné is, bőrhatású megjelenésű és több színben elérhető lesz: első körben fekete, fehér és rózsaszín árnyalatokban.

 

 

Az S-Pen is összetéveszthetetlen kiegészítője a Note szériának, amely most megújult formában került a készülékekbe (a Note10.1 2014 Editionbe is).

 

Ahogy már korábban írtunk róla, a Galaxy Note II és az S III modellek kihagyják a 4.2.2-es frissítést, és egyből Android 4.3 Jelly Beanre frissülnek. Hát, íme, a legújabb üdvöskék pedig már 4.3-mal a fedélzetükön érkeznek a felhasználókhoz.

 

Hardver fronton nem ért minket meglepetés, az előzetesen napvilágot látott specifikációk valóban helytállóak, ahogyan az is, hogy lesz egy 1,9 GHz-es Exynos és egy 2,3 Ghz-es Qualcomm Snapdragon CPU-val ellátott változat is.

 

A Galaxy Note 3 nem egyszerűen egy phablet: Menno Van Den Berg, a Samsung hollandiai részlegének elnöke tegnap úgy fogalmazott, hogy a Samsung a Note 3-mal megalkotta saját phablet kategóriáját.

 

A bemutató alatt megismerhettük az S-Pen működését is. Mi, a sajtó képviselői Magyarországon, a Cinema city Arena mozitermében követhettük végig az eseményeket, majd a végén nem végleges prototípusokon tesztelhettük, hogyan is működnek a kütyük, és a hozzájuk tartozó újdonságok, többek között az S-Pen is.

 

A tollal előcsalogathatjuk az Air Command menüt, amely számos hasznos funkciót rejt (Action Memo, Scrapbook, Screen Write,  S Finder, Pen Window). Kereshetünk, jegyzetelhetünk, valamint az új Scrapbookkal például az érdekes tartalmakat néhány tollvonással felvehetjük a személyre szabott kis gyűjteményünkbe, ahol kategóriába is rendezhetjük őket.

 

 A Pen Windowval bármilyen művelet közben előhívhatjuk a mini menüt (számológép, internet, YouTube, telefonálás, óra, chat, telefonkönyv)

 

Az Action Memoval például kézzel írott jegyzeteket is készíthetünk (a nyelvet változtathatjuk), melyeket elküldhetünk levélben, felvehetünk a névjegyek közé stb. Az élő bemutatón illusztrálták ez utóbbit, és persze mi is kipróbáltuk. Beírtunk kézírással tetszés szerint egy szót, majd alá számokat. Ezután rámentünk a hozzáadás a névjegyekhez opcióra, és máris előttünk volt az immár névként és telefonszámként értelmezett „kézírás”.

 

Az Action Memo akcióban

 

És ha mindez még nem lenne elég, hát élvezzük multitasking felületet. Csetelhetünk akár egyszerre két emberrel is, vagy olvasás közben is tudunk mondjuk egy gyors e-mailre válaszolni. Egyszóval túllépünk a sablonos telefonélményen.

 

A készülékhez tartozó S View Cover teljes mértékben igazodik a Note 3 méreteihez. Az S4-nél tapasztalt változathoz képest nagyobb ablakot látunk, így számos funkció csukott állapotban is előhívható.

 

 

Na de mit ér egy okostelefon okosóra nélkül?

 

Galaxy Gear – a jövő hordható

 

Pranav Mistry, az agytröszt csapat feje mutatta be a nagyközönségnek, mire is jó valójában a Samsung okosórája. Ugyanis azt előre le kell szögezni, hogy ez nem helyettesíti a telefont, csupán remekül kiegészíti azt.

 

 

Az óra 1,63 hüvelykes Super AMOLED kijelzővel, 800 MHz-es CPU-val rendelkezik, és Bluetooth 3.0-án keresztül kapcsolódik a készülékhez, így csak akkor van kapcsolatban a két eszköz, ha hatótávolságon belül vannak egymástól. Kapcsolat nélküli módban is lehet használni bizonyos dolgokra. Ha éppen futni megyünk, és otthon hagyjuk a telefont, akkor is készíthetünk vele képeket például – az óra ugyanis 1,9 megapixeles kamerával van felszerelve –, hiszen 4G tárhelyet találunk rajta. Amikor újra kapcsolatba kerül a készülékkel, akkor pedig mindent átszinkronizál.

 

Egyelőre nem tudni pontosan, mit is bír majd ez a kütyü. A Samsung szerint folyamatos használat mellett akár 25 órát is képes egyhuzamban működni, ám ez sok mindentől függ. A kütyü is AMOLED kijelzővel van felszerelve, így minél több színt használunk, annál jobban fogyasztjuk az aksit. Persze, be lehet állítani külön, milyen színekkel dolgozzon, mindenesetre a teljesítmény attól is függ, mennyire használjuk aktívan a Geart.

 

A töltése egy tok segítségével történik, amit az óra lapjának hátoldalára kell rögzíteni, szóval nem egy hagyományos töltő segítségével lehelünk életet bele.

 

A telefonnal való kapcsolat úgy valósul meg, hogy az óra kijelzőjén megjelennek az értesítések, hívások infók, valamint telefonálhatunk is vele, vagyis nem kell kivenni a zsebünkből a telefont, egyszerűen fel tudjuk venni az órával is. Ez bizony elég furcsán néz ki, de működik. Ha pedig nem tudjuk, hol is van éppen a mi kis Gearünk, küldhetünk jelzést rá, így egyből megszólal, és tudatja hollétét.

 

Telefonálás a Gearrel

 

A tervezés során mind a dizájn, mind pedig a funkcionalitás fontos szerepet játszott, valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy kényelmes legyen. Mi is felvettük az órát (bár nem a végleges változatot), de cseppet sem volt kényelmetlen, nehéz vagy otromba. A kütyü előreláthatólag hat színben lesz elérhető, és a Note 3-hoz hasonlóan szintén szeptember 25-étől lesz világszerte elérhető.

 

 

Ez utóbbi érthető is, hiszen a Gear nem egy önmagában használható eszköz, a Note 3 nélkül csupán csak egy hagyományos óra. Emellett Note 10.1, Galaxy S 4 modellekkel is kompatibilis, továbbá a vállalat a jövőt illetően további készülékekkel való használhatóságot is tervez. Ha minden jól megy, egy októberi frissítésnek köszönhetően már Galaxy S3, Note II modellekkel használható lesz.

 

Galaxy Note 10.1 2014 Edition – rendkívüli mobilitás

 

Fantasztikusan táblagép élményt nyújt a 10.1 új verziója a maga 2560 x 1600 pixel felbontású kijelzőjével, 7,9 mm vastagságával és az 535 gramm súlyával, valamint Android 4.3 Jelly Beannel a fedélzetén.  A megújult S-Pen természetesen itt is megtalálható, az Air Command pedig ugyanúgy működik, mint a Note 3 esetében.

 

Nézzük, mit hoz hardverfronton az újdonság! Bár nálunk még nem érhető el a CAT4 LTE, a Note 3 és a Note 10.1 1014 Edition is rendelkezik ilyen támogatással. Az LTE támogatású modellt négymagos, 2,3 GHz-es, míg a 3G/Wi-Fi képes verziót 1,9 GHz-es nyolcmagos procival látták el.

 

Elő- és hátlapi kamerát is találunk rajta: előbbi 2, utóbbi pedig 8 megapixeles, BSI szenzorral, LED villanóval felszerelt. Jó hír, hogy 1080 p Full HD videókat is képes nemcsak lejátszani, hanem rögzíteni is, méghozzá 60 fps sebességgel. Tárhely szempontjából szintén több változat lesz kapható: 16,32 és 64 gigás is, melyek micro SD-vel 64 GB-ig bővíthetők.

 

A készülék 8,220mAh-es aksit kapott, ami azt jelenti, hogy elég jól bírja a strapát. Nagyjából 10 óra körüli üzemidőre képes így valóban rendkívül mobilis. Tovább fokozva a kedélyeket pedig Bluetooth 4.0 chipet kapott, valamint NFC támogatással is rendelkezik.

 

A megjelenéséről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a következő hónapokban érkezik, ám az árról, ahogy a többi terméknél sem, egyelőre nem árultak el semmit.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.

2024. december 6. 18:14

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek.  Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is. 

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.

2024. november 26. 20:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32