A HONOR vonzóbbá és elérhetőbbé tenné a kultúrát a metaverzum korában
A HONOR bejelentette a „Jövő kapuja” programjának célját, hogy a technológia segítségével gazdagítsa a kulturális örökségünket. Az IFA 2022-es sajtótájékoztatón elindított kezdeményezésben két népszerű művész gondolja újra kreatív módon a kiterjesztett valóságon keresztül (AR) a Wasserschlosst, a hamburgi Speicherstadtban látható ikonikus UNESCO világörökségi helyszínt.
Az egyre többeket foglalkoztató metaverzum és a hibrid turizmus térnyerése közepette a projekt célja, hogy a világ kreatív tehetségeit arra inspirálja és motiválja, hogy alkalmazzák az olyan innovációkat, mint a mesterséges intelligencia (MI), az AR vagy a térhatású hang. Ezáltal a közösségeket élvezetesebb, érdekesebb és izgalmasabb módon kapcsolhatják össze a kultúrával, elősegítve a turizmust is egy egyre inkább összekapcsolt jövőjű világban.
„Globális technológiai vállalatként a HONOR elkötelezett, hogy olyan okos eszközöket fejlesszen ki, melyek lehetővé teszik a múlt kulturális kincseinek értékelését és megtapasztalását amellett, hogy általuk felfedezhetők a jövő lehetőségei is” – nyilatkozta George Zhao, a Honor Device Co, Ltd. Vezérigazgatója. „Arra számítunk, hogy majd világszerte egyre inkább használják az AR és az MI technológiákat a fizikait és a digitálist ötvöző élmények megalkotására, hozzájárulva ezzel a hibrid turizmus virágzásához. Ezen túl pedig sok másik iparág és közösség is előnyeit élvezheti ezeknek a lehetőségeknek. Valóban a jövő kapujáról beszélhetünk.”
Timo Helgert – „Virágzó jövő”
A kulturális örökség ünneplése a metaverzumban
Németország számára Hamburg egyfajta „kapu a világba”, kikötővárosból fejlődött metropolisszá úgy, hogy épített a közösség, az együttműködés és az innováció nagymúltú kultúrájára. Ez a történelmi átalakulás ihlette meg a HONOR-t, hogy Hamburgot válassza a projekt első állomásának, egyfajta próbaverzióként. A cél, hogy hozzájáruljon a város kulturális virárgzáshoz, és ezzel világszerte megihlesse az embereket, hogy gondolják újra kulturális kincseiket a metaverzumban.
A projekt életre keltéséhez a HONOR az AR-t és VR-t fejlesztő ARLOOPA-val, valamint Yunuene és Timo Helgert elismert művészekkel működött együtt, akik kreatívan alakították át a kiterjesztett valóságban a híres Wasserschloss épületet.
Yunuene a „Jövő kapujához” a „Vitorlázás az időben” című művével járult hozzá, amely a város kikőtőjének fejlődése előtt tiszteleg. Jellegzetes képi elemeivel mutatja meg, hogy a tengerészeti logisztika innovációi miként változtak az idők során. Timo Helgert „Virágzó jövő” élménye pedig futurisztikusabb: alapja, hogy Hamburg a világ egyik legzöldebb városa. Művében azt láthatjuk, hogy a Wasserschloss miként nézne ki egy olyan zöld jövőben, ahol a gyönyörű virágok és a veszélyesztetett fajok megélhetnek – ezáltal a legendás épület egy másfajta világ hangulatában tündökölhet.
Yunuene – „Vitorlázás az időben”
Magával ragadó élmények felfedezése az MI és az AR lehetőségeivel
Az élményen keresztül a HONOR a hibrid turizmushoz is hozzájárul. Ez az egyre feltörekvő trend a globális turisztika újbóli fellendüléséből ered, ahol az utazók már elvárják, hogy a járvány alatti digitális fejlesztések kibővítsék és élvezetesebbé tegyék a fizikai utazást. Az AR-élmények a Wasserschlossnál a digitalis és a fizikai világokat hozzák össze, így a látogatók teljesen új módon érintkezhetnek a kultúrával. A HONOR folyamatosan befektet olyan technológiákba, mint az MI, a térazonosítás, a térhatású hang és az AR, ezzel lehetővé téve olyan igazán magával ragadó élményeket, melyek méltóak a digitális forradalomhoz.
„A raktárnegyedet 2015-ben azzal a céllal választották meg UNESCO világörökségi helyszínként, hogy megőrizzük és fenntartsuk a világ egyik legnagyobb kereskedői kikötőjének történelmét és kultúráját. Az olyan új technológiák megjelenésével, mint a kiterjesztett valóság, képesek vagyunk felkelteni a jövő generációinak figyelmét, illetve új és izgalmas módon oktatni őket a kulturális örökségről. Nagyon büszkék vagyunk, hogy segíthetjük a HONOR programját, ami nem csak a régió németországi jelentőségét ünnepli, hanem az izgalmas, metropoliszi jövőt is” – nyilatkozta Bernd Paulowitz, a hamburgi UNESCO világörökség vezetője.
„A turizmus elképesztő új magaslatokat ér el a globális lezárások évei után, és nagyszerű látni, hogy az olyan cégek, mint a HONOR új és gazdag élményeket biztosítanak a világot ismét felfedező emberek számára. Ezen a nyáron a 2019-eshez képest jelentős számban érkeztek látogatók városunkba, ami részben azoknak az új, interaktív kulturális attrakcióknak is köszönhető, amiket a technológia tett lehetővé. Hamburg a ”világ kapuja”, már ezért is nagyon izgatottak vagyunk, hogy a „Jövő kapuja” programmal együttműködhetünk. Biztosak vagyunk benne, hogy a Hamburgban lakók és az oda látogatók egyaránt közelebb kerülhetnek a speicherstadti UNESCO világörökségi helyszínhez. Egyre nagyobb a hibrid élmények iránti vágy, az utazók egyre inkább elvárják, hogy virtuális szemléltetést is használjunk a kulturális látványosságoknál. Tökéletes alkalom ez kihasználni a technológia adta lehetőségeket a turizmusban, hogy még varázslatossabbá tegyük az utazásokat” – mondta Guido Neumann, a Hamburgi Turisztikai Bizottság PR-vezetője.
Gondold újra közösségedet a HONOR Talents-cel
A HONOR Talents Global Design Awards részeként a „Jövő kapuja” szeretné megihletni a világ kreatív tehetségeit, és bízik abban, hogy mások is a technológiára építve újragondolják saját közösségeiket a metaverzum korszakában. A HONOR Talents most először vezet be egy dedikált AR Interactive Artwork Design kategóriát, és már fogadja is a jelentkezőket, akik a helyi lakótelepeket átalakító digitális alkotásokkal nevezhetnek. Pályázni lehet az épületek, falak, parkok és más közterületek digitális „rétegeivel”. Az érdeklődő művészek az alábbi linken tudhatnak meg többet lehetőségeikről: https://www.hihonor.com/honor-talents/en
A „Jövő kapuja” AR-élményen túl a HONOR a kínai Central Academy of Fine Arts (CAFA) művészeti egyetemmel együttműködve hozott létre egy új alkotást INFINITY névvel. Ez az ARLOOPA alkalmazáson keresztül tekinthető meg a HONOR IFA-standjánál.
Élesek az AR-élmények
Az év végéig ingyenes ARLOOPA appban található, dedikált HONOR oldalon érhető el a „Jövő kapuja” AR-élmény. A felhasználók nem csak Hamburgban, de bárhol a világban megtapasztalhatják a kiterjesztett valóságban létrehozott művészeti alkotásokat. A helyszíni élmény a Wasserschloss épülethez van kapcsolva és az örökségi helyszínnel szemközti Poggenmühlen-Brücke hídról tekinthető meg. Akik nincsenek Hamburgban, azok a program utasításait követve virtuálisan tekinthetik meg az alkotást bármilyen közeli sima felületen*.
________________
* A legjobb élmény érdekében egy ARCore- vagy ARKit-kompatibilis okostelefont ajánlott használni.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG bemutatja a világ első állítható íveltségű OLED tévéjét
- Az LG cipőtárolási és cipőápolási megoldásokat mutat be az IFA kiállításon
- Új, innovatív termékeket mutatott be a Huawei a 2022-es berlini IFA kiállításon
- Megérkeztek az ultranagy méretű TCL Mini LED TV-k
- A TCL bemutatta legújabb innovációit az IFA 2022 sajtótájékoztatóján
- A HONOR függetlenné válása óta először szerepelt az IFA színpadán
- Az LG termékei új lehetőségekkel és élményekkel formálják át a mindennapokat
- Bemutatta új márkanagyköveteit a TCL
- Az IFA-n mutatta be az okosabb és fenntarthatóbb jövő mindennapjait a Samsung
- „Miben segíthetek?” – kérdezi a digitális asszisztens
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.