A Magyar Telekom reagálása az NMHH határozatára

forrás: Prím Online, 2018. június 6. 10:59

Kedden megjelent cikkünkkel kapcsolatban a Telekom jelezte azt a fontos információt, hogy az SMS-ben való feltöltési mód továbbra is működik, nem szűnt meg. Mivel a Magyar Telekom az SMS-üzenettel való telefonegyenlegfeltöltési gyakorlatával kapcsolatos NMHH-határozat ellen fellebbezést nyújtott be, az halasztó hatályú az NMHH-határozat végrehajtására nézve.

A Telekom teljes állásfoglalását a témában alább olvashatja:

A Magyar Telekom az SMS-üzenettel való telefonegyenlegfeltöltési gyakorlatával kapcsolatos NMHH-határozat ellen fellebbezést nyújtott be. A szolgáltató álláspontja szerint a az SMS-ben havi számla terhére történő egyenlegfeltöltés nem elektronikus hírközlési szolgáltatás, így az NMHH nem rendelkezik hatáskörrel e feltöltési mód felügyeletére, és nem állapíthat meg arra vonatkozóan szankciót sem.

 

Fontos tudni, hogy a többi egyenlegfeltöltési módhoz képest az SMS útján történő feltöltések száma alacsony, és azon belül is elenyésző a csalásos esetek száma (nem éri el az összes tranzakciószám 1%-át sem). A Magyar Telekom megítélése szerint ez a telefonegyenleg-feltöltési mód az ügyfelek kényelmét szolgálja, és kellően biztonságos módja az univerzális egyenleg feltöltésének. Emellett az elmúlt időszakban a szolgáltató további intézkedéseket tett e feltöltési mód biztonságának fokozása érdekében.

 

Az ügyfelek biztonságát szolgálja, hogy a feltöltési folyamat során a szolgáltató kétlépcsős megerősítést kér az ügyféltől a feltöltési szándékát illetően. Az ügyfél a feltöltést kezdeményező számsor elküldése után egy megerősítő kérdést kap SMS-ben, így a tranzakciót csak a megadott kódszó beírásával tudja elindítani (lehetősége van nem válaszolni, amennyiben nem szeretne feltölteni), ezután pedig egy értesítést is kap az ügyfél arról, hogy egyenlegfeltöltést kezdeményezett.  

 

A Magyar Telekom a mindenkor hatályos jogszabályi előírások és műszaki lehetőségek figyelembe vételével igyekszik minimalizálni a kockázatokat a különböző típusú visszaélésekkel kapcsolatban. Amennyiben egy ügyfél még úgy érzi, hogy csalás áldozata lett, feltétlenül tegyen rendőrségi feljelentést. A Magyar Telekom mindenben együttműködik a rendőrséggel a konkrét ügyekben.

 

Fontos információ az ügyfeleknek, hogy az SMS-ben való feltöltési mód továbbra is működik, nem szűnt meg, ugyanis a fellebbezés halasztó hatályú a határozat végrehajtására nézve.

Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05