Kamerák a kapus mögött, és ugrás a sztratoszférába

forrás: Prím Online, 2023. június 7. 17:39

A sportrajongók minden apró részletet látni akarnak, a TV-kamerák pedig teljesítik is a kívánságaikat: nagy felbontásban rögzítik, hogyan szorítja össze a kapus a fogait a tizenegyes előtt, vagy hány milliméteren múlik a szerva egy teniszmérkőzésen. Ilyen felvételeket csak úgy lehet készíteni, ha a kamera egészen közelről veszi a történéseket anélkül, hogy bezavarna. Több nagy tornán, és az olimpiákon is a wiesbadeni székhelyű specialista, az LMP Lux Media Plan miniatűr készülékeit használják, melyek akár egy sarokjelző zászlóba is beépíthetők. Ezekben a rekesz és a fókusz beállításához a FAULHABER meghajtóegységeit használják.

 

39 kilométeres szabadesés

 

2012. október 14-én Felix Baumgartner osztrák extrém sportoló kiugrott egy kapszulából, melyet előzőleg csaknem 39 kilométeres magasságba vittek fel egy héliumos ballonnal. A sztratoszférától a Földig tartó szabadesés során 1357,6 km/órás sebességet ért el, és ő volt az első ember, aki légi jármű nélkül lépte át a hangsebességet. A talajszint fölött 1585-es magasságban nyitotta ki az ejtőernyőjét, majd biztonságosan és sértetlenül földet ért.

 

TV-állomások világszerte közvetítették az előkészületeket és magát az ugrást. A főszponzor csatornája több mint 10 órán át élőben közvetítette az eseményt. A fantasztikus felvételekről kilenc kamera gondoskodott – öt a kapszula belsejében, kettő kívülről mutatta a kapszulát, a maradék kettő pedig a sportoló testére volt erősítve. A kamerák rekeszét és élességét a földről, távvezérléssel szabályozták.

 

„A készülékek számára a legnagyobb kihívást a forróság jelentette” – magyarázza Friedel Lux, mivel erre a nehézségre nem számítottak a sztratoszférában uralkodó fagypont alatti hőmérsékletet figyelembe véve. „A szűretlen napsugárzás rendkívüli mértékben felforrósította a burkolatot. Ebben a magasságban pedig nincs levegő, ami elvezetné a növekvő forróságot. Vagyis a kameráknak sok mindent ki kellett bírniuk.”

 

 

Ipari kamera a síugrótoronyban

 

Ezt a kamerát az LMP alapítója és műszaki igazgatója eredetileg „rendes” profi sportokhoz fejlesztette ki. Felvevő- és képtovábbító eszközökhöz készített egyedi tervrajzaival már korábban is hírnevet szerzett magának különböző tévés produkciók beszállítójaként. A 2002-es téli olimpiai játékokon egy olaszországi TV-adó afelől érdeklődött nála, hogy fel lehetne-e szerelni egy HDTV kamerát a síugrótorony tetejére, az ugrók rajthelyére. „Ott nagyon szűkös a hely, és a kamera természetesen nem lehet útban” – meséli. „Úgyhogy vettünk egy akkoriban ritkán használt kamerát, és mindent kiszedtünk belőle, ami nem volt kritikus fontosságú a videófelvételhez.”

 

 

A megmaradt apró készülék segítségével a TV-adást szó szerint a síugrók válla mögül kísérhettük figyelemmel. Nem telt el sok idő, és más sportágak is felfedezték a közeli felvételekben rejlő lehetőségeket. 2004-ben az LMP a TV-Skyline csatornával együttműködésben először szerelt kamerát egy futballkapura, amely a kapus minden mozdulatát mutatta hátulról, és eközben a teljes meccset is az ő szemszögéből közvetítette. A készülék mindössze 3 cm-re lóghatott be a háló területére.

 

A második generáció 2008-ban, Cerberus néven került forgalomba: a belső fejlesztés után teljesen átalakult, és ma is használják. Találkozhatunk vele kézilabdakapukban éppúgy, mind rúdugró-keresztléceken és még sok más helyen, ahonnan a rajongók közeli felvételeket szeretnének látni. A Cerberus kamera feje nem nagyobb, mint 3 db normál méretű gyufásdoboz egymásra rakva.

 

 

Pokolian hatékony hajtás a Cerberusnak

 

Egy még ennél is kisebb változatot is kifejlesztettek, melyet a futballpálya sarokjelző zászlóinak rúdjába is be lehet építeni. Ezt jelenleg a Bundesligában használják, minden meccsnapon két fő mérkőzésen. A mobil állványok, amelyekre a kamerák fel vannak szerelve és amelyek a csapatsportokban mindennapi bútordarabnak számítanak a top ligákban, sok esetben szintén az LMP termékei közül kerülnek ki. „Ilyenkor a súly fontosabb, mint a méret” – magyarázza Friedel Lux. „Minél könnyebb a kamera, annál gyorsabban és precízebben tudja az állvány végrehajtani a kívánt mozgásokat.”

 

 

A kamerára szerelt meghajtóegység döntő szerepet játszik a Cerberus működésében. Ez egy hajtóművel végzi a rekesz és a fókusz mechanikai beállítását. Ehhez az LMP a FAULHABER 0816 … S sorozatú egyenáramú motorjait és nyolc milliméter átmérőjű 08/1 fogaskerekeithasználja. A sarokjelző zászlóba épített kamera átmérője kicsit nagyobb, de a motorok rövidebbek.

 

„Az ilyen jellegű felhasználáshoz a lehető legnagyobb nyomatékot kell elérnünk a lehető legkisebb súly és méret mellett” – emeli ki a kameraszakértő. „A hajtómű talán még fontosabb. Sok mindent kell kiállnia, nagyon strapabírónak kell lennie. Ugyanakkor a meghajtóegység rendkívül precíz működéséről is gondoskodnia kell. A legfontosabb, hogy ne legyenek hirtelen mozgások, és minden simán menjen. Semmi rezgés, remegés vagy késleltetett indítás. Csak így láthatjuk a feszültséget a kapus arcán, vagy hogy hány hajszálon múlott, hogy a magasugró átugrott a lécen.”

 

Az LMP meghajtóegységeit azonban nem csak sporteseményeken használják, hanem a repülőgépiparban is, a lencsék szabályozására – a SpaceX-től a Boeing-en át az Airbus-ig – a termékek itt is megtalálhatók. A precizitás és a strapabíró kialakítás itt is kiemelt fontosságú.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36