Tojással dobálja a rosszul szavalót a virtuális Petőfi Sándor

forrás: Prím Online, 2023. április 16. 12:05

VR-technológia segítségével idézik meg Petőfi Sándor életét és munkásságát Bács-Kiskun vármegyében. A programon a költő útját lehet végigjárni a Pilvax kávéháztól egészen a Landerer nyomdáig, miközben játékos formában tanulhatnak a résztvevők. A tavaszi és nyári szezonban a vármegye több településén is ki lehet próbálni a virtuális túrát a Mesebusznál, illetve az év második felétől Nemesnádudvaron a Bor Bagolyban.

2023. január 1-jén ünnepeltük hazánk egyik legnagyobb költője és Bács-Kiskun vármegye legjelentősebb alakja, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. 

 

Moiskó Csilla, a Petőfi-emlékév ötletadója elmondta, a VR-technológia megalkotásával az volt, a céljuk, hogy igazi élménnyé tegyék Petőfi Sándor munkásságát.

 

„A program megalkotása során törekedtünk arra, hogy hiteles történelmi információkat és adatokat adjunk át a játékok segítségével, ugyanakkor vicces, és a modern élettel összekapcsolt mechanizmust is használunk” – mondta Moiskó Csilla, a Bács-Kiskun vármegyei identitáserősítés menedzsere.

 

Az idei évben újra indul a „Mesebusz”, amely körbe járja a vármegye településeit, így már fesztiválokon, iskolákban és egyéb szabadidős programokon is elérhetővé válik a virtuális túra. Az év második felétől a nemesnádudvari a Bor Bagoly nevű présházban lehetett kipróbálni a VR szemüveget.

 

 

Interaktív, fejlesztő játékok a kicsik és nagyok számára

 

A VR – azaz virtuális valóság – szemüveg segítségével hat darab interaktív játékot is kipróbálhatunk, amely nem csak reakcióra ösztönzi a játékosokat, hanem közben fejleszti is őket.

 

„Az egyik kedvenc játékunkban a Landerer nyomda gépe meghibásodik, és szétszórja a Nemzeti Dal lapjait, amelyet a játékosnak kell a helyes sorrendben visszahelyeznie” – mesélte a Petőfi-emlékév ötletadója, majd hozzátette, nem csak a felnőttekre és a nagyobbakra, hanem a kisebb gyermekekre is gondoltak a játékok kialakítása során.

 

„A kisebbek számára kiváló játék lehet a kifestő, ahol tíz darab fekete-fehér kontúros festővászonból válogathatnak, melyeken a költőhöz köthető események, vagy éppen a versei jelennek meg. Ezeket a vásznakat régiókra osztottan lehet kiszínezni” – tette hozzá.

 

Egy játék, ahol Petőfi Sándor tojással dobál

 

A szavalós játék során egy digitális zsűri néz szembe velünk, köztük maga a költő, Petőfi Sándor, aki a rossz teljesítmény során viccesen tojással dobálja meg a színpadon állót.

 

A játékos választhat magának a különböző hosszúságú és témájú versek közül, a lényeg az, hogy eltalálja a megfelelő ritmikát a szavalás során.

 

„A zsűri adhat pozitív vagy negatív visszajelzést eredménytől függően. Ha a játékosnak sikerült az adott verset a megfelelő ritmikában elszavalni, akkor tapssal és magas pontszámmal jutalmazzák, ha viszont nem ítélik elég jónak, megdobálják tojással” – mesélt a játékról Moiskó Csilla.

 

360 fokos filmben követhetjük Petőfi lábnyomait

 

A játékok mellett egy 360 fokos film is készült, amelyben olyan helyszíneken járhatunk Bács-Kiskun vármegyén belül, ahol Petőfi Sándor járt élete során.

 

„A filmben megelevenednek helyszínek, ahol a legendás költő valamilyen formában otthagyta lábnyomát, ám most a modern kori Petőfi Sándorunk látogat el Szalkszentmártonra, Kiskőrösre és Kiskunfélegyházára is” – mondta Moiskó Csilla.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55