Az e-könyvek mentik meg az olvasást?

forrás: Prím Online, 2014. február 20. 13:46

Napjainkban a felnőtt internetezők többsége saját bevallása szerint kevesebbet olvas könyvet, mint öt évvel ezelőtt. A könyvolvasással töltött idő csökkenésének megállításában vagy akár növelésében az e-könyveknek vitathatatlan szerepük lehet a jövőben – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely a könyvolvasási szokásokkal és az e-könyvekhez való hozzáállással foglalkozik.

Így olvastok ti


A mai fiatal és felnövő generációk olvasási szokásainak kialakulásában komoly szerepet játszanak a gazdasági és társadalmi életben történő változások. Az Y és főleg a Z generáció már egy olyan online kommunikációs közegbe született bele, ahol a könyveknek teljesen más szerepe van, mint volt korábban. A fiatalabb korosztályok számára a tanulási, ismeretszerzési és megismerési folyamatban az internet egy jelentős szeletet hasít ki, emellett pedig az újabb, modernebb technológiákhoz való kapcsolatuk révén a könyvekkel való interakció átalakulóban van.


Az eNET a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében elvégzett 2014. januári kutatásában megvizsgálta, hogy az elmúlt öt év során hogyan alakultak az olvasási szokások. A többség, mintegy 57% saját bevallása szerint kevesebbet olvas most, mint tette azt öt évvel ezelőtt. Négy emberből hárman a kevesebb rendelkezésre álló idővel magyarázták mindezt, ugyanakkor az időtényező mellett a könyvek ára is fokozott szerepet játszott az olvasási szokások alakulásában: minden harmadik ember (34%) drágállja a könyvek mai árát. A felnőtt internetezők 16%-a mostanában inkább rövidebb terjedelmű szövegeket olvas, mintsem könyveket, ami feltehetően leginkább a számítógép- és az internethasználat elterjedésének, valamint az emiatt végbemenő információ-fogyasztási szokások megváltozásának köszönhető. A látásromlás, a gyermekvállalás miatt lecsökkenő szabadidő, a tankönyvek miatt jellemzően több olvasást igénylő tanulmányok befejezése és az érdeklődést felkeltő könyvek hiánya is felmerült az olvasási szokásokat negatívan befolyásoló tényezőként.



Miközben a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság 28%-a öt évvel ezelőtt is ugyanannyit olvasott, mint mostanában, addig csak 15% azoknak az aránya, akik most olvasnak többet. A manapság többet olvasók 48%-ának több ideje van olvasni, 40%-nál pedig az érdeklődést felkeltő könyvek számának növekedése játszott szerepet az olvasási aktivitás pozitív változásában. Miközben 30%-nál a könyvolvasás szórakoztató jellege, addig 23%-nál az e-könyvek könnyű hozzáférhetősége volt a döntő tényező.


Korszakváltó lehet az e-könyv


A digitális könyvek megjelenése és fokozatos térnyerése hozhatja meg a jövőben a korszakváltást az olvasási szokásokban. Az e-könyvek könnyű hozzáférhetősége az egyik kulcstényező az olvasási szokások pozitív változásában. Bár Magyarországon az e-könyvek olvasása egyelőre még nem játszik jelentős szerepet az internetezők többségének mindennapjaiban, már hazánkban is jelentős az a réteg, amelynek tagjai szoktak e-könyvet olvasni (39%). Egyelőre azonban még kisebbségben vannak azok (csupán a felnőtt internetezők 5%-a), akik hajlandóak fizetni is az elektronikus tartalomért.


E-könyvek pro és kontra


A legtöbben (54%) az e-könyvek előnyeként a kis helyigényt hozták fel, de számos egyéb érv is felmerült mellettük: könnyen és gyorsan hozzáférhetőek (49%), nagyítható a tartalmuk (42%), nem használódnak el (37%) és környezetkímélők (36%).
A pozitívumok mellett azonban a 18 év feletti rendszeresen internetezők 44%-a még mutat kötődést a Gutenberg-galaxishoz, ők az e-könyveknél hiányolják azt az illatot, azt a fogást, amit egy hagyományos könyvkézbe vételekor tapasztalunk. Mindeközben minden ötödik válaszadó túl kicsinek érzi a magyar nyelvű e-könyv-kínálatot, ami azért kritikus, mert csak 21% szokott angol és 4% német nyelven olvasni, a többiek viszont leginkább csak magyarul olvasnának e-könyvet.



A magyar nyelvű e-könyvek iránti igényt jól jelzi, hogy a digitális könyvek beszerzései során a legtöbbször említett oldalak többsége magyar és nem nemzetközi weboldal.


E-könyv vagy nyomtatott könyv?


Az eNET a kutatás során megvizsgálta, hogy az ártól eltekintve a vásárlás során ugyanannak a könyvnek a nyomtatott könyv, a hangoskönyv vagy inkább az e-könyv változatát választanák-e az emberek, ha szabadon választhatnának ezek közül. A többség, mintegy 80% nyomtatott könyvet vásárolna, 13% virtuális kosarába e-könyv kerülne, 5% pedig hangoskönyvet választana, míg 2% egyiket sem venné meg. Ehhez képest valamivel árnyaltabb az eredmény, ha barátok, rokonok megajándékozásáról van szó. Ugyan 31% nem ajándékozna e-könyvet, mégpedig többnyire azért, mert inkább nyomtatott könyvet vásárolna, vagy mert drágállja az elektronikus verziót, 33% jelezte, hogy ugyan még nem volt rá példa, de nem zárkózik el az e-könyv ajándékozásától. Egy kisebb csoportnál (6%) pedig már elő is fordult, hogy digitális könyvvel lepte meg barátait, rokonait.


A 18 év feletti rendszeresen internetezők 59%-a nem szokott e-könyvet vásárolni, 10% évente csak egy darabot, 7% kettőt, 24% pedig legalább 3 darabot. Megfigyelhető tendencia, hogy az egy évben megvásárolt e-könyvek számának növekedésével egyenes arányban csökken a vásárlók száma – tehát egyelőre kevesen vesznek több e-könyvet idehaza.


A digitális könyvet nem vásárlók 42%-a említette, hogy azért nem vásárol e-könyvet, mert túl drágának tartja azokat. A hazai lakosság e-könyv iránti árérzékenységét jelzi, hogy minden negyedik e-könyvet vásárló maximum a hagyományos könyv árának 50%-át fizetné ki az elektronikus verzióért. A digitális könyveket nem vásárlók 40%-a pedig jobban kedveli a nyomtatott könyveket.


Merre mutat a jövő?


Hazánkban az e-könyv olvasása és a kifejezetten e-könyv olvasására szánt eszköz (e-könyvolvasó) megléte nem feltétlenül jár együtt. Az eNET kutatásából kiderül, hogy a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosságon belül az e-könyveket olvasók mindössze 11%-a említette, hogy e-könyvolvasót használ e célra, 23% tabletet, 28% okostelefont, 38% hordozható számítógépet, 46% pedig az asztali számítógépet nevezte meg. Az e-könyv olvasás további elterjedéséhez vezetne, ha minél többeknek lenne e-könyvolvasója, de egyelőre hazánkban az a tendencia figyelhető meg, hogy a rendszeresen internetező felnőttek próbálnak inkább több funkcióra is alkalmas eszközt vásárolni, amely adott esetben alkalmas e-könyv olvasására is.


Az eNET kutatása alapján látható, hogy az e-könyveknek számos, a lakosság számára is érzékelhető és vitathatatlan előnye van, ugyanakkor a szélesebb körű elterjedéséhez ezeknél többre van szükség. A magyar nyelvű tartalmat kínáló e-könyvek piacával nem elégedettek maradéktalanul az olvasók. A piaci szereplők számára ez egyben lehetőséget is jelent, mivel további tartalmak iránt is mutatkozna igény.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Valami különlegeset karácsonyra: Tokenek vagy kriptovaluták ajándékcsomagolásban

Az ünnepi szezon közeledtével az BITmarkets kriptovaluta-tőzsde is bővítette a karácsonyi virtuális ajándékpiacot saját BTMT tokenjével. A digitális ajándékok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen céges eseményeken, például „Secret Santa” (Titkos Télapó karácsonyi ajándékozás) alkalmával, így ez a lépés egy növekvő globális trendet céloz meg. A Copilot AI eszköz cégének kutatása szerint a legnépszerűbb digitális ajándékok közé jelenleg a film- és zenestreaming-platformokra szóló előfizetések, digitális könyvek és hangoskönyvek, valamint online kurzusok tartoznak.

2024. december 19. 13:20

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14