Az első hordható eszköz a Xiaomitól

Czipperer Dia, 2014. július 22. 11:34

A népszerű kínai gyártó, a Xiaomi is csatlakozik azok sorába, akik a hordható okoseszközök piacán próbálnak szerencsét. A vállalat bemutatta első okos karperecét, a Mi Bandet.

Mindössze 13 dollárért megvásárolható a Xiaomi okos karkötője, a Mi Band, melyet ma mutatott be a kínai gyártó. Az eszközt számos érzékelővel szerelték fel, melyekkel a felhasználók nyomon követhetik többek között a különféle egészségügyi mutatóikat, valamint ébresztőóraként is remekül funkcionál.

Az újdonságot a vállalat vezérigazgatója, Lei Jun jelentette be, aki azt is elmondta, hogy korábban is volt már hasonló próbálkozásuk, mindezidáig azonban sikeretelenül. Az eszköz azon tulajdonságait emelte ki elsősorban, melyek megkülönböztetik vetélytársaitól, például az üzemideje. A Mi Band ugyanis egyetlen töltéssel akár 30 napig is bírja a strapát.

A karperec ezen felül vízálló is (IP67 szabvány), és képes arra, hogy feloldja a telefont, amely jelentősen megkönnyíti a felhasználók dolgát. A többféle színben kapható eszköz ráadásul olcsó is, mindössze 13 dollárba kerül.
 


Lei Jun a jövőbeli tervekről is beszélt, melyek között szerepel az is, hogy a Mi Band továbbfejlesztésével kulcsként, távirányítóként is funkcionálhat majd. Akár arra is képes lesz, hogy otthonunk ajtaját nyithatjuk ki vele, és segítségével különféle intelligens készülékeket is kapcsoljunk be.

Egyelőre azonban még azt sem tudni, mikor kerül nemzetközi forgalomba a karperec.

 

 

Forrás: TheNextWeb.com

Készülékek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36