Hamarosan megháromszorozódik az elektromos autótöltők száma Magyarországon

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 8. 16:29

A közeli hónapokban 150 új elektromos autótöltőt helyeznek üzembe a Jedlik Ányos terv keretében az autópályák, illetve a forgalmas helyek mentén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 58. töltő átadásán hétfőn, Budapesten.

A tervek szerint a 150 új töltőberendezést elsősorban az autópályák mentén valamint a megyei jogú városokban telepítik, hogy az ország minél előbb beautózhatóvá váljon az elektromos járművekkel is. A miniszter megerősítette, hogy a kormány felhatalmazása alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium még az őszi ülésszak során benyújtja azt a javaslatcsomagot, amely adójellegű ösztönzőkön keresztül segíti az elektromos járművekhez kötődő költségek csökkentését.
 

Varga Mihály azt is közölte, a szabályozás hamarosan változik úgy is, hogy a jelenlegi 200 napos engedélyezési határidő jóval rövidebb legyen, miután egy töltő felszerelése mindössze néhány napot vesz igénybe. Az engedélyezési idő hosszúságát azért is emelte ki a miniszter, mivel a tárca Szemere utcai épülete előtt most üzembe helyezett töltőre még nincs meg a villamosenergia-kereskedői engedély, ezért ott ingyen tankolhatnak az autósok.

 


 

A másfél éve általa kezdeményezett Jedlik Ányos program, illetve az erre épülő, azonos nevű klaszter - amelyben a villamos járművek terjedésében érdekelt cégek vesznek részt - eredménye az, hogy Magyarország megelőzte a környező országokat ezen a területen - tette hozzá a miniszter. A széndioxid-kvóta értékesítéséből idén hétmilliárd forintot fordít a kormány az elektromobilitás infrastruktúrájának fejlesztésére - mondta a miniszter. A kormány hamarosan megkezdi a saját járműparkjába az elektromos autók beszerzését - jelentette be Varga Mihály.
 

A most átadott töltő valamennyi szabvány szerint készült csatlakozót tartalmazza és mindössze 30 perc alatt képes feltölteni egy elektromos autót - ismertette az adatokat az átadáson Tarnóy Péter, a Jedlik Ányos Klaszter elnöke, aki az Elektromotive Hungary Kft.-t is képviselte az eseményen. Egy ilyen töltő ára meghaladja a 40 ezer eurót (12,5 millió forint) - tette hozzá. Az elnök úgy vélte, hogy a mobiltelefon analógiájára - amint az országos infrastruktúra kiépül - robbanásszerűen terjednek az elektromos járművek. Az infrastruktúra itt a töltőket jelenti.
 

Európában már több ezer elektromos töltő üzemel, világszerte pedig 185 ezer Nissan elektromos autó fut az utakon, és ezzel piacvezető a gyártó - erről Horváth Gergő, a Nissan Magyarország pr- és marketing menedzsere beszélt az eseményen. Bemutatta azt az elektromos furgont is, amely a városon belüli logisztikai szolgáltatásokat teszi tisztábbá.
 

Kulcsszavak: elektromos autó

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fenntarthatóság és innováció egy autóban

Az OMODA az elektromobilitás és a fenntartható közlekedés iránti elköteleződését egy különleges modellel ünnepli: bemutatta az OMODA 5 EV Planet Earth limitált kiadását. A kiadás szimbolikus időpontban, a Föld Napján került bemutatásra, ezzel is hangsúlyozva az elektromos autók szerepét a bolygó megóvásában.

2025. április 27. 17:20

Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio

A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.

2025. április 23. 14:55

Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön

A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.

2025. április 20. 15:38

Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025

Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.

2025. április 18. 10:29

Egy applikáció, ami forradalmasítja az e-autók töltését

A győri Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt stratégiai célja, hogy aktívan hozzájáruljon a tudásalapú gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik fontos eszköze a startup vállalkozások támogatása. Az egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. ennek jegyében fektetett be az EV.analytica Kft.-be – egy olyan innovatív startupba, amely az elektromos járművek töltését szeretné egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a felhasználók számára. A vállalkozás célja, hogy jelenlétét kiterjessze a nyugat-európai és az amerikai piacokra, ezért folyamatosan bővíti üzleti kapcsolatait és partnereit keresi.

2025. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12