3D nyomtató központ nyílt a kisvárdai Szent László Katolikus Középiskolában

forrás: Prím Online, 2016. február 3. 10:48

Makerbot 3D oktatási központot adott át a FreeDee 3D Akadémia a kisvárdai Szent László Katolikus Középiskolában, amely így az első középiskolában installált komplex 3D rendszer Magyarországon.

A FreeDee Printing Solutions alig több mint egy hónapja helyezett üzembe az intézményben 4 darab MakerBot 3D nyomtatót, a tanárok és a diákok olyan gőzerővel vették azokat birtokukba, hogy a megnyitóra szervezett nyílt napon már temérdek saját, 3D nyomtatott tárggyal kápráztathatták el a nagyérdeműt. 

 

Kisvárda Nyíregyházától 47 kilométerre észak-keletre, az ukrán határtól mindössze 22 kilométerre fekszik. Aligha jöhetett volna távolabbról és meglepetésszerűbben az, amikor tavaly év végén az iskola vezetése felkereste a FreeDee Kft-t a Szentkirály utcában azzal a céllal, hogy még 2015-ben felszereljék a középiskolát nem egy eszközzel, hanem egy egész 3D nyomtató parkkal. Látszott, hogy az iskola agilis vezetése figyeli és követi a nemzetközi trendeket, utánajártak a technológiának és így esett az oktatást is erősen támogató MakerBotra és a FreeDee 3D Akadémiára a választásuk. Két héten belül már át is költöztek az eszközök a Budapesttől 240 kilométerre fekvő, 16 000 főt számláló városkába. Már első látogatáskor látszik, hogy a Szent László Középiskolában nagyon fontos a folyamatos fejlesztés és az, hogy a fiatalokat minél modernebb eszközökkel készítsék fel a jövő kihívásaira. Az intézmény eddig is híres volt magas szintű technikai felszereltségéről: 80” átmérőjű, 4K felbontású, érintésvezérelt, interaktív táblák segítik a tanárok munkáját, a robotika laborban Lego Mindstorm robotikai készletek és két darab Nao Evolution humanoid robot is a tehetséges diákok rendelkezésére áll, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. Nem csoda, hogy a négy Makerbot gép kezelését a fogékony pedagógusok hamar elsajátították.

 

 

Más nem is mutatja ezt jobban, mint az a 3D nyomtatott tárgyakkal megterített asztal, amivel a 01.29-i nyílt nap résztvevői találkozhattak. Több mint kétszáz általános iskolás diák és kísérőik jöttek el az iskolai 3D nyomtató labor megnyitójára. A gyerekek kipróbálhatták a 3D szkennelést, megismerkedhettek a 3D nyomtatók működésével, a nyomtatott tárgyakkal, a technológia alkalmazásával a robotikában és bemutatták nekik az ötlettől a megvalósulásig tartó folyamatot. A különböző helyszíneken mind állt egy-egy darab a beszerzett 3D nyomtatók közül: egy MakerBot Replicator 2, egy MakerBot Replicator 2X, egy ötödik generációs MakerBot Replicator, és egy MakerBot Replicator Z18.

 

Kerezsi Béla igazgató elmondta, hogy a robotikába és a 3D nyomtatásba való befektetéssel is a sikeres egyetemi jövőhöz szeretnének biztos alapot adni. Szeretnék, ha többen választanák az iskolából kilépve a mérnöki, informatikai pályát és felmérték, hogy ehhez milyen előzetes tudásra lehet szüksége a gyerekeknek. Így esett a választás a 3D modellezésre és a 3D nyomtatásra. Megvizsgálva a piacot a több tízmilliós gépeket inkább egyetemi, ipari felhasználásra tartották alkalmasnak, míg a megfizethető, de minőségi MakerBot gépek jelentik szerintük az optimális felszerelést egy középiskola számára.

 

 

Az igazgató már egy hónap tapasztalatai alapján is rengeteg gyakorlati példával tudta alátámasztani, hogy miért jó a 3D nyomtatás alkalmazása az iskolákban. A Szent Lászlóban már egy hónap után láthattunk kész, a diákok által tervezett, printelt tárgyakat. Az egyik fiatal teljes ámulatunkra azonnal nekiesett egy 3D lézerszkenner megépítésének, s annak első 3D nyomtatott alkatrészeivel is találkozhattak a látogatók. Kerezsi igazgató úr elmagyarázta, hogy milyen extrém mértékben képes a 3D nyomtatás pénzt is spórolni az iskoláknak és milyen rohamosan tud megtérülni egy ilyen befektetés. Példának bemutatta a körülbelül 600 Ft anyagköltségű nyomtatott pipetta tartót, ami a tanszeres boltban akár 10 000 Forintba is kerülhet, valamint a szintén párszáz Forint önköltségű kézcsontváz modelleket, melyek bolti ára 15-20 000 Forint közé tehető. Kiemelte, hogy a tanórai szemléltetés a technológiának köszönhetően tömeges lehet és ráadásul nagyságrendekkel olcsóbb. Rengeteg elvont koncepció megfoghatóvá válik és könnyen pótolhatók is az új demonstrációs eszközök. Ezt bizonyítja a felajánlás, amelyet a környéki iskoláknak tett. A helyi általános iskolák számára a Szent László nyílt napokat tervez és díjmentesen nyomtat majd tanszereket, a város többi középiskolájának pedig önköltségi áron ajánlotta fel a 3D nyomtatást.

 

A Szent László további célja egyébként önfenntartóvá tenni az új infrastruktúrát és a lakosságnak, helyi vállalatoknak felajánlani bérnyomtatási, technológiai oktatási kapacitásait. Ezért is fűzik a FreeDee-vel szorosra a kapcsolatot és válnak olyan tapasztalati tudásközponttá a régióban, amely oktatásban, beüzemelésben is kompetens partner lehet. A FreeDee 3D Akadémia cserébe folyamatos képzést és tudásmegosztást biztosít a pedagógusoknak, hogy mindig naprakészek lehessenek.

 

 

Szabó Péter, a 3D Akadémia vezetője elmondta mekkora meglepetés és öröm volt számukra a Szent László, amely mintapéldája annak, hogy egy oktatási intézmény hogyan maximalizálhatja a 3D nyomtatásban rejlő lehetőségeket. Bíznak benne, hogy a hazai középiskolák többsége hasonlóan gondolkodik, ezért is indították el a ’MakerBot a tanteremben! iskolai 3D nyomtató pályázatot, amely alkalmával 11 db printer fog gazdára találni a pályázó oktatási intézmények között. Hisznek benne, hogy nem feltétlen a pénz, hanem az akarás és a kíváncsiság, az új felé nyitás szükséges a továbblépéshez. A nyugati trendek azt mutatják, hogy minden műszaki, művészeti és mérnöki intézményben előbb-utóbb lesz ilyen masina, amellyel hatalmas előny a diákok számára már a középiskolai évek alatt megismerkedni. Nem csoda, hogy egy ilyen géppark egyértelműen diákcsalogató eszköz is. 

A ’MakerBot a tanteremben!’ pályázaton való részvételhez csupán azt kell megírni egy oldalban, hogy mire használnák a 3D nyomtatót az adott intézményben. Inspirációnak pedig álljon itt tantárgyanként néhány példa a Szent László Katolikus Középiskolából, amely mindössze az első 4-5 hét használatának eredménye.

Matematika: Pitagorasz-tétel , geometriai alakzatok

Kémia: kémcső tartó, periódusos rendszer

Történelem: második világháborús tankok, Titanic, ókori templomok, piramisok belső felépítésa

Földrajz: teljes fölgömb, a Föld belső szerkezete

Biológia: állati és növényi sejtek, kéz csontozata, DNS lánc, bogár, emberi szív

Művészettörténet: híres, 3D szkennelt szobrok

Ének-zene: furulya, Violin-kulcs

Testnevelés (igen, a tesi sem maradhatott ki!): sípok

Robotika: 3D szkenner és Lego robot alkatrészek

 

A tájékoztató zárásaként az igazgató elmondta, hogy mint középiskola mindig keresik az emberiség számára hasznos dolgokat. A 3D labor megnyitásával párhuzamosan jelentkeztek az E-Nable jótékonysági szervezetbe is önkéntesnek, hogy a kapacitásukat művégtagok nyomtatására is felajánlják. Kiderült, hogy nem is kell messzire menni, mert már a Szent Lászlóban akad olyan diák, aki számára hasznos lehet ez a fajta segítség. 

 

Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az AGON by AOC az első három negyedévben is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitorok piacán

Az AGON by AOC, az AOC elismert gaming almárkája ünnepli, hogy 2024 1-3. negyedévében is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitor szektorban – folytatva ezzel sikerét a 2022-es és 2023-as piacvezetés után. Amennyiben ez a 4. negyedévben is így marad, ez lenne a harmadik egymást követő év, hogy a vállalat tartja a vezető helyet. Az IDC Research – Gaming Tracker Q1-Q3 2024 legfrissebb adatai szerint az AGON by AOC ismét az első helyen áll a globális gaming monitor piacon.

2024. december 12. 20:48

Már megvásárolható a Thermaltake új toronyháza

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a CTE E550 TG közepes kialakítású toronyház megjelenését. A CTE E550 TG három edzett üveglappal rendelkezik, melyek teljes betekintést nyújtanak builded bemutatásához. Ezenkívül támogatja a legújabb rejtett csatlakozós alaplapokat és háromirányú GPU-elrendezési lehetőséget kínál, zökkenőmentesen ötvözve az esztétikát a széleskörű kompatibilitással. A fekete, Snow, Gravel Sand és Matcha Green színben kapható CTE E550 TG lehetővé teszi, hogy a tökéletes színt válaszd PC-konfigurációidhoz.

2024. december 5. 16:34

Gamer ajándékötletek a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban a Philips Evnia bemutatja prémium gamer monitor-kínálatát a legmodernebb OLED-kijelzőktől a nagy teljesítményű gaming megoldásokig.

2024. december 2. 13:26

Az AGON by AOC ünnepi gamer monitor kollekciója

Az idei ünnepi szezonban az AGON by AOC egy átfogó monitorkínálatot mutat be, amely a prémium OLED gaming kijelzőktől a nagy teljesítményű és pénztárcabarát megoldásokig terjed.

2024. november 30. 12:01

Az LG bemutatta legújabb, 480 Hz képfrissítési rátájú OLED gaming monitorját

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb, csúcskategóriás UltraGear OLED GX7 gaming monitorát (27GX790A modell). A kifejezetten játékosok számára tervezett új kijelző 27 hüvelykes képátlóval, QHD felbontással (2560 x 1440) és WOLED-kijelzővel érkezik. A monitor GtG válaszideje extra alacsony, 0,03 ms, emellett pedig akár 480 Hz-es képfrissítési rátára képes, ami a QHD OLED monitorok kategóriájában a legmagasabbnak számít. A 27GX790A az eddigi legkompaktabb UltraGear OLED-kijelző, négy oldalon gyakorlatilag szegély nélküli kialakításával lenyűgöző játékélményt kínál. A monitor a legújabb grafikus kártyákkal is zökkenőmentesen használható, köszönhetően a számos fejlett csatlakozási lehetőségnek, köztük a DisplayPort 2.1-nek.

2024. november 29. 18:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32