Egyesült Államok: befolyásos törvényhozók szorgalmazzák a megoldást az Apple-ügyben
Törvényekkel is szabályozni kell, hogy az informatikai cégeknek milyen esetekben kell termékeikhez hozzáférést biztosítaniuk az illetékes hatóságoknak. A szenátus hírszerzési bizottságának két politikusa, egy republikánus és egy demokrata párti szenátor már dolgozik is a törvényjavaslaton - közölte meg nem nevezett kongresszusi forrásaira hivatkozva a The Wall Street Journal amerikai lap helyi idő szerint csütörtökön.
A republikánusokhoz közelállónak mondott lap szerint Richard Burr republikánus és Dianne Feinstein demokrata párti szenátor közösen dolgozik a törvényjavaslaton. A lap értesülései szerint Burr szenátor azt szeretné elérni a tervezettel, hogy büntetőjogi eljárást vonjon maga után az, ha informatikai cégek megtagadják az adatbázisuk megnyitására és az illetékes hatóságoknak a termékeihez való hozzáférésre vonatkozó bírósági döntéseket. A szenátor szóvivőnője, Becca Watkins cáfolta, hogy a tervezetben szó lenne büntetőjogi eljárásokról.
Kedden egy szövetségi bíró Los Angelesben arra kötelezte az Apple informatikai céget, hogy oldja fel a titkosítást a tavalyi San Bernardinó-i terrorakció egyik tettesének mobiltelefonján, s tegye hozzáférhetővé az okostelefonon található adatokat.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ezt megtagadta, és közleményben tudatta, hogy az eljárás veszélyezteti az ügyfelek biztonságát, valamint hosszú távú következményei lehetnek. Tim Cook válaszát méltatta a Facebook, s mellette a Google és a Twitter is támogatásáról biztosította a vezérigazgatót.
Kapcsolódó cikkek
- Symantec: egyre nagyobb veszélyben az Apple rendszerei
- Európai védelem a Microsoft felhőjében
- Cisco: a cégek határozottabban lépnek fel a kiberfenyegetésekkel szemben
- Ha tényleg biztosan törölni akarja…
- IT-biztonsági Konferencia és Expo Budapesten - ProDay
- Hogyan hackeljük magunkat biztonságosra?
- 256 személyes adatot ellopó mobilalkalmazást törölnek az App Store-ból
- A felhasználók 24%-a vesztette már el biztonsági másolatait
- Még mindig nem vagyunk elég körültekintőek, ha a jelszavainkról van szó
- A felhasználók negyede nincs tisztában a mobilos fenyegetések súlyával
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.